Ugrás a fő tartalomra

Elintézett ügyek

Nem írtam két napja, és most már nagyon sok minden felgyűlt. De kezdjük ott, ahol abbamaradt. Az egészségügyi kártya igénylésénél nem jártunk szerencsével, mert a bankból kiküldött papír nem volt elég, bankszámla-kivonatot kértek, ezért mozgást kellett produkálni a kártyámon, ezt hamar le is rendeztük, aztán, ha majd megérkezik a bankszámla-kivonat, akkor lehet kérni az egészségügyi kártyát.

Iskolás lettem
Ugyancsak tegnapelőtt beiratkoztam angol nyelvtanfolyamra. Ez a bevándorlóknak ingyenes, az állam fizeti. Az érintett irodában egy indiai nő fogadott, közölte, hogy a teszt két órát tart, vagy azonnal megcsinálom, vagy programáltatom magam egy későbbi dátumra. Sokat nem gondolkoztam, azonnal beültem tesztelésre. Elémbe tettek egy képsort, amelyről beszélni kellett, szövegrészleteket kellett meghallgassak, összefoglaljam a tartalmukat, és közben véleményt is mondjak a hallott szövegről, majd az írásbelin az első kanadai napomat kellett leírjam, és esszét fogalmaztam meg arról, hogy mi a különbség a jó és a rossz tanár között. Negyedik szintre soroltak be, ami itt azt jelenti, hogy a középmezőnyben vagyok, mert a legmagasabb szint a hetedik. Miután vége lett a vizsgámnak, a titkárnő közölte, hogy várólistára tettek, és legközelebb januárban hívnak majd telefonon, hogy szóljanak, mikor kezdődik el a tanfolyam. Itt nagyon sok nyelvoktató központ van, én 4 közül választhattam. A hozzánk legközelebb levő központ a „Muslim Community Center” névre hallgat, a férjem viccelődött is velem, hogy lehet, hogy az angol órára imaszőnyeget is kell vinnem:)
Egy nap telt el a vizsgám után, és tegnap cseng a telefonom, közli a hölgy, hogy másnap, azaz ma mehetek a tanfolyamra. Erősen meglepődtem, hiszen azt mondták, hogy várólistán vagyok. Ma reggel 9-re kellett ott lennem a bramptoni könyvtárban, amely egy hatalmas épület, és itt van egyebek közt a Muszlim Közösségi Központ. Mivelhogy a férjem dolgozott, buszoztam. Ez is új élmény volt számomra. Kanadában a buszoknak ugyan több ajtójuk van, de mindenki az első ajtón száll fel, ott van egy kis persely, olyan, mint a templomban, abba az utazni vágyó beledobja a 3 dollár, megkapja a jegyet a buszsofőrtől, és ezért a pénzért, ugyanazzal a jeggyel más buszra is átszállhat. Tehát itt kizárt, hogy valaki jegy vagy bérlet nélkül üljön fel az autóbuszra.
A könyvtárba korán megérkeztem, én voltam az első, aztán kezdtek gyűlni a többiek. Hamar kiderült, hogy az osztályban egyedüli európaiként én vagyok a kakukktojás. Pakisztáni, afganisztáni, iráni, iraki és indiai osztálytársaim vannak, a tanárról később derült ki, hogy a tökéletes kiejtése ellenére lengyel. A bemutatkozás során volt egy kis félreértés, mert sokan sehogy sem értették meg, hogy ha Romániából jöttem, akkor miért vagyok magyar. Egy indiai lány megkérdezte, hogy Románia a volt Szovjetunió egyik országa-e, egy másik pedig arra volt kíváncsi, hogy az ország, ahonnan érkeztem melyik kontinensen van? Bemutatkozás után kérdéseket tehettünk fel, hogy jobban megismerjük egymást. Mikor egy pakisztáni lány azt kérdezte tőlem, hogy miért jöttem Kanadába, akkor a tanár azonnal közbeszólt, azt mondta, ne válaszoljak a kérdésre, mert túl személyes. Meglepődtem, hiszen én könnyen tudtam volna rá mit mondani. Egyébként minden nap van angol órám, 9-től 12-ig, persze jövő héttől karácsonyi meg újévi szünet lesz, pénteken pedig parti. Azaz mindenki visz valamilyen süteményt vagy gyümölcsöt, aztán közösen megnézünk egy filmet.

Julcsi is iskolás lett
Tegnapelőtt iskolát kerestünk Julcsikának. Ez is egy pozitív élmény volt, azt leszámítva, hogy egy katolikus iskolában visszautasítottak, mert református a gyerek. Aztán egy tőlünk kb. 300 méternyire levő „Public School”-t kerestünk fel, ahol mindenki úgy viselkedett, mintha napok óta már Julcsikára várnának. Szóval végtelenül kedvesek voltak. Néhány papírt kellett felmutatni, a letelepedést igazoló iratot, útlevelet, születési bizonyítványt, oltási papírt. Nagyon örültem, hogy otthon mindent lefordíttattam angolra, mert így nem kellett szaladgálni fordítóirodát keresni. Meg is ismertük Julcsika magántanárát, felvigyázóját, akinek bármilyen problémáját elmondhatja, és aki segít neki a beilleszkedésben. Mrs. Boyl egy kimondhatatlanul kedves, középkorú hölgy, aki nagyon lelkesen magyarázta el az iskolai szabályokat, és mutatta be nekünk a tanárokat, bevitt az osztálytermekbe, szóval végigkísért az egész iskolán. Közben időpontot is kellett kérni egy tudást felmérő központban, ahol a gyerek képességeire voltak kíváncsiak. Tegnap már jelentkeztünk is a tesztre. Julcsika szokás szerint izgult, de a tanár első mondata az volt, hogy nem vizsgáztatásról van szó, nem kell félni. Nem lehettem vele, csak ő meg a tanár, aki persze egy kukkot sem tudott magyarul, de azért a gyerekkel elég jól megértették egymást. A teszt többnyire a matematikai ismereteket mérte fel, de voltak logikai feladatok, olvasni is kellett, és fogalmazást írni angolul. Julcsika olyan jól teljesített, hogy a teszt végén kiderült, hogy nem folytathatja a 6. osztályt, hanem hirtelen 7-es lesz a Greeanbriar Senior School-nak nevezett iskolában:)

A Mandarin Étterem
Szóval ennyi minden történt két nap alatt. Tegnap, hogy megünnepeljük az elért eredményeket, a férjem elvitt a Mandarin Étterembe. Ez egy nagyon puccos hely, ahol az ember egy bizonyos összegért annyit ehet, amennyit akar, azaz amennyi belefér. Felsorolni sem tudom, hogy mennyiféle ételkülönlegesség volt a salátáktól elkezdve a tengeri herkentyűkig, a mindenféle sült, párolt, nyers húsoktól az édességekig. Gondoltam mindent kipróbálok, amiről eddig csak hallottam, és reklámokban láttam. Rápakoltam a tányéromra az apró tengeri rákot, a kagylót, a sushit és más ismeretlen ínyencségeket. A vége az lett, hogy felét nem tudtam megenni, kiderült, hogy a sushi nem lesz a kedvenc ételem, mert a szalvétába vissza kellett köpnöm, sehogy sem tudtam lenyelni, az apró tengeri rák túl rágósnak bizonyult, mivel elfelejtettem lenyúzni róla a gumiszerű páncélját:) A férjem az asztal alá röhögte magát, de én is, amikor ez kiderült. Na, mindegy, páncél nélkül sem ízlett volna, nyers volt és rágós. Annyiszor pakoltuk meg a tányérunkat ahányszor akartuk, szóval jóllakva jöttünk el az étteremből, amely hétköznap is tele volt. Az étterem környéke több hektáron ki volt világítva, minden karácsonyi fényben úszott, szóval a villanyszámlájuk biztos, hogy több számjegyű, de nem búsulom őket.

Megjegyzések