Ugrás a fő tartalomra

Kis kalandok, nagy találkozások

Tegnap még egy dolgot megtanultam. Hogy itt, ha lehull a hó, nem szabad gyalog közlekedni. Most már értem miért jár mindenki, mindenhová autóval, vagy busszal. Tegnap délben elhatároztuk Julcsival, hogy sétálunk. Közben mindenki figyelmeztetett, hogy hideg van kint, fúj a szél, de ugye nem kell mondjam, hogy milyen makacs a székely ember. „Nem lehet rosszabb, mint Csíkban” felkiáltással elindultunk sétálni. Előző napokban kocsival tettük meg az utat a Bramalea Centerig, és úgy tűnt, gyalog sem lenne olyan messze, de hamar rájöttünk, hogy az ehelyt bizony ahalyt van.
Mondanom sem kell, hogy itt az utcán senki sem jár. Egész úton a bevásárlóközpontig a járdán egyetlen emberrel sem találkoztunk, a mellettünk elhaladó autókban csak csodálkozhattak, hogy ez a két bolond mit kereshet ebben az időben az úton. Még a járőröző rendőrautó is lassított, amikor elhaladt mellettünk. Csak egy dolgot nem értek, ha senki nem jár gyalog, akkor miért van letakarítva a járda?
Körülbelül félúton lehettünk, amikor mondtam Julcsikának, forduljunk vissza, mert iszonyú erővel fújt a szél, a bőrünk alá is bebújt, de azt mondta a gyerek, hogy még ne adjuk fel. Közben telefonos segítséget is kértünk a férjemtől, hogy nem tévedtünk-e el. Két nagyobb útkereszteződésnél állítottuk le a forgalmat, egy egész kocsisor állt meg az autósztrádán, hogy a két csángáló székely átmehessen:) Szóval, nem volt kis kaland. Mire a Bramalea Centerig értünk a mimika ráfagyott az arcunkra. Ilyen érzéssel gyermekoromban találkoztam utoljára, amikor Csíkban télen a bátyámmal a Nagy Laji-dombjára jártunk szánkózni.
A Bramalea Centerben hamar felmelegedtünk, de végig a visszaút járt az eszünkben, hogy már minél hamarabb lennénk otthon a melegben. Mondanom sem kell, hogy amikor kiléptünk a nagy üzlet ajtaján, a tájékozódóképességünk csődöt mondott, és rossz felé indultunk el. Még tiszta szerencse, hogy ez nem a Vágó István műsora, és annyi telefonos segítséget kérhetünk, amennyit akarunk:) Szóval megint megzavartam a férjem munkáját, elmondtam neki, hol vagyunk, ő pedig útbaigazított, hogy merre vegyük az irányt. Hazafelé egyetlen emberrel találkoztunk a járdán, mondtam is Julcsinak, valószínű ez is egy makacs székely. A délutánt felmelegedéssel és tévénézéssel töltöttük. Beletelt kis időbe, amíg minden testrészünk felmelegedett. Julcsikámnak a füle meg volt fagyva, azt mondta, a fülbevaló belefagyott a fülébe:)
Közben a tévéből kiderült, hogy a szél közel 60 kilométeres sebességgel fújt, csoda, hogy Julcsit nem vitte el. A tévé híradójából még hazai híreket is megtudtunk, a kanadaiaknak igencsak hírnek számít a romániai választási csalás. Közben az otthoniakkal hol messengeren, hol telefonon állandó kapcsolatban vagyunk. Kincsikémmel, édesanyámmal minden nap megbeszéljük az otthoni családi és politikai történéseket. Még mindig érdekelnek a hazai hírek, a Marosvásárhelyi Rádiót is hallgatom, amikor magyar adás van, és éppen itthon vagyok.
Este vendégeket vártunk. István könyvelőnője és férje látogatott meg. Nagyon vártam őket, hiszen földiekkel találkozhattam. Olga gyergyószentmiklósi származású. Virágot hoztak, édességet és „Isten hozott Kanadába”-mondattal öleltek át. Nagyon jólesett, kedves, közvetlen, segítőkész emberek, itt idegenben pedig igencsak jól jön a biztatás, segítség. Sok fontos információt megtudtam arról, hogy az elkövetkező napokban melyek a legfontosabb teendők. Köszönet érte.

Megjegyzések