Ugrás a fő tartalomra

Szomorkás karácsony

Eltelt a karácsony... Köszönjük mindenkinek az üdvözletet, ha mind bejön a sok jó kívánság, akkor másnak is szívesen adunk belőle. Karácsony első napja szép volt, meghitt, csendes. Családban ünnepeltünk, István nővéreivel. A délelőtt telefonálgatással telt el, elég nehezen sikerült a hazaiakkal beszélni, mert foglaltak voltak a vonalak. Csíkban, édesanyámnál gyűlt össze az egész családom: a bátyámék, húgomék, Kincsikém és barátja, Andris. Tavaly még együtt kirándultunk a Hargitára, tavalyelőtt a férjem is velünk volt. Most nélkülünk mentek a Szentimrei Büdösbe szánkózni, mi pedig itt, Bramptonban csodálhattuk meg a kirándulásról készült képeket.
István nagyobbik nővére, Marika volt a mi Mikulásunk. Többször kellett térülni az autótól, amíg a sok ajándék bekerült a házba. Nagyon kedves gesztus volt tőle. De mindig azt mondom, nem az a fontos, hogy a karácsonyfa a padlótól a plafonig érjen, és az alja tele legyen ajándékkal, hanem a leglényegesebb a család, hogy ezen a szép napon mindannyian együtt legyünk szeretetben, egyetértésben. Julcsika díszítette a fenyőfát, aztán mindenki kibontogatta a kapott ajándékot, majd egy fergeteges kártyapartit bonyolítottunk le. A fehérre sikerült néger kocka is fogyogatott, az István kisebbik nővére által készített finom töltött káposztáról ne is beszéljünk, de nagyon hiányzott az édesanyám felülmúlhatatlan mákos és diós bejglije, már az is elég lett volna, ha az illata belengi a karácsonyunk.
Karácsony másodnapján szomorú hírt közölt édesanyám. Otthoni idő szerint a hajnali órákban drága Emma néném örökre itt hagyott bennünket. Az utóbbi hónapokban testét-lelkét meggyötörte és legyőzte a marcangoló betegség. A sors könyörtelen keze, hogy épp karácsony másodnapján távozott közülünk, számára kín, majd megváltás volt a karácsony. Mindannyiunknak hiányozni fog páratlan humora, optimista életszemlélete, jóságos mosolya. Szimbóluma volt ő a családunknak, derűs lényére mindig emlékezni fogunk. Ezután nem telik majd el olyan karácsony, amikor a gyertyák lángjának melegében szívünket ne töltené el az iránta érzett halhatatlan szeretet. Mindig, amikor elveszítek valakit, Hemingway Akiért a harang szól című könyvének indító sorai jutnak eszembe: „Senki sem különálló sziget. Minden halállal én leszek kevesebb... Ezért hát sose kérdezd kiért szól a harang. Érted szól!” Drága Emma néném, köszönjük, hogy velünk voltál, emléked megőrizzük, nevedet tisztelettel emlegetjük. Nyugodjál békében.

Megjegyzések