Ugrás a fő tartalomra

Képes beszámoló

Húsvét óta kinyílt a nárcisz is a ház előtt. Tavaszodik itt, a földgömb ezen a felén, bár itt az időjáráson nem lehet eligazodni. Hol plusz 25-26 Celsius fokos meleg van, hol -5 Celsius fok hideg. Ma reggel például havazott kb. 5 percet, aztán szépen kisütött a nap, a szél 40 kilométer per órás sebességgel fúj, szóval, ember legyen a talpán, aki nem dől fel. Nem kedvez a veteményesnek sem a hőmérséklet-ingadozás, sem a mókusok, bár ugye milyen kis kedves élőlények? Elültettem a kertben a petrezselyem- és a murok-magot is, de a mókusok mind kiszedegették az egészet a földből. Egy hónapja ültettem el a paprikamagokat is, de semmi jele annak, hogy ki akarna bújni, szerintem valamit elrontottam. Most Jani kollégám mondhatná, hogy bánhatom, hogy nem hallgattam rendszeresen a kertészrovatot a Vásárhelyi Rádióban:)
Sajnos, nincs időm minden nap írni, de így legalább nem untok meg:) Elég mozgalmas napjaink vannak, voltak. A suliban is történt egy halom újdonság. Először is megint új osztályba kerültem, mert a korábbi tanárnőm úgy gondolta, hogy annyit fejlődtem angolból, hogy magasabb szintre léphetek. Hát erősen nagy jót tett velem, mert a mostani tanárom fényévekkel jobb, mint ő volt. Csak egy hete tanít, de egy hét alatt többet okosodtam, mint az elmúlt két hónapban. A régi osztályomból összesen 6-on kerültünk a következő szintre, ahol már voltak diákok, ők az új osztálytársaim, van köztük ecuadori, oroszországi, kolumbiai, a többiek pedig többnyire indiaiak. Az új tanáromat Carlos R. Medinának hívják, roppant szimpatikus, a Fülöp-szigetekről származik, de Kanadába csak egy pár hónapja érkezett. Antropológiát végzett Belgiumban, aztán New York-ban doktorált. Nincs autója, nincs mobiltelefonja, és bár az iskolában mindenféle technikai eszköz a rendelkezésére áll, számítógép, kivetítő, tévé, videó, CD- és DVD-lejátszó, ő mégis egy egyszerű kazettás magnóval dolgozik, ha a hallásunkat és kiejtésünket próbálja fejleszteni. Carlosnak különös tanítási módszerei van. Első nap aláíratott velünk egy egyezményt, amelyben egyebek mellett az állt, hogy pontos időben kell érkezni az iskolába, kötelező kikapcsolni vagy lehalkítani a mobiltelefont, mindenkit tisztelettel kell kezelni, és nem szabad senkinek a szavába vágni. Ezzel egyidőben ő is vállalta, hogy mindent megtesz azért, hogy angolul megtanuljunk. És ehhez tartja is magát. Rengeteg energiája van, állandóan izeg-mozog, futkorászik, nagy igyekezetében néha nevetséges is. Minden nap van olvasás,- kiejtés-, írás-, beszéd- és éneklés-gyakorlás. Ez utóbbi sosem marad el, mindig régi filmzenéket énekelünk, Carlos pedig mindeniket betéve tudja, egyébként akusztikus gitáron is játszik, tagja egy együttesnek.
Ami bánt egy kicsit, hogy a nagy rohanásban levelet sincs időm írni, nemhogy a blogomat frissíteni, de nem felejtettem el senkit, aki fontos volt, és remélem azok sem felejtettek el engem, akiknek számítottam valaha. A közeli családtagokkal, mint édesanyám és a lányom napi szinten beszélünk. Kincsikém halad a tanulásban, díjazott volt ismét a magyar tantárgyversenyen, ügyes nagy lány ő már, nagyon hiányzik, aggódom érte, bár tudom, hogy jó kezekben van, mert édesanyám mindenre maximálisan odafigyel, ami fontos neki ebben a periódusban. Ezt a képet nagyon szeretem róla... Valamelyik nap azon csodálkoztam el, hogy a húgom gyerekei is mennyit fejlődtek amióta eljöttünk. Kicsi keresztlányom már folyékonyan beszél, Zsoltika pedig maholnap iskolás lesz.
Julcsika is halad a nyelvtanulással, bár ezen a téren sosem tudom, hogy hányadán állunk, mert sokat nem beszél az iskoláról. Tegnap bementem a suliba reklamálni, mert két hete nem volt angol magánórája, ami eddig rendszeres volt és kell a beilleszkedéshez. A titkárnőnek mondtam: panaszkodni jöttem, aztán már meg is bántam, hogy ezt a szót kiejtettem, mert az iskola egész vezetőtanácsa fogadott hirtelen: igazgató, aligazgató... Behívtak az igazgatói irodába, még a széket is alánk tolták, hogy kedvünkbe járjanak, és én nagy hebegve-habogva-szégyenkezve előadtam, hogy mi a panaszom, és szeretném, ha rendszeresek lennének a gyermekem plusz angolórái, hogy tanulja meg rendesen a nyelvet. Végigrebegtem a mondanivalómat nagy nehezen, erre az én kicsi leánykám tökéletes angolsággal, szépen megfogalmazta, hogy miért is jöttünk:) Na, erről ennyit. A végén már rendesen restelltem magam, hogy reklamálok az angolórák miatt. Az igazgatók csak néztek össze, én pedig nem tudtam mit mondjak. Aztán végül abban maradtunk, hogy hétfőn intézkednek. Annak örülök, hogy Julika barátkozik az iskolában, és barátkoznak vele is. Van két színes bőrű kislány, akik elfogadták őt, kedvelik, segítik, az egyik gyerek, Ciara, a közelünkben lakik, Julcsika volt is náluk, és kellemes élményekkel jött haza.
Közben múlt hét végén meghívásunk volt a Marika vendéglőjébe, mert Istvánnak és a sógornőm lányának, Vikinek szülinapja volt. Az egyik képen Istvánt és Marikát, a testvérét láthatjátok, a másik képen pedig engem Julcsikával és Vikivel. Kis családi ünnepség volt, jó hangulattal, evés-ivás, beszélgetés, nevetgélés. Viki nagyon aranyos lány, és bár itt született Kanadában, tökéletesen beszél magyarul. Ez mindenképpen dicséretes dolog, mert sajnos sok szülő elköveti azt a hibát, hogy egyszerűen nem foglalkozik azzal, hogy a gyerek tudja a szülei nyelvét. Egyik indiai osztálytársnőm elmondta, hogy a férjével otthon csak angolul beszélnek, hogy a 2 éves gyerekük minél hamarabb megtanulja az angolt. Szerintem ez butaság és nagy hiba, mert a gyerekek itt amúgy is úgy magukba szívják az angolt, mint a szivacs a vizet. Az ilyen szülők pár év múlva ráébrednek majd arra, hogy az otthon maradt családtagokkal a gyerek nem tud kommunikálni, de akkor már késő lesz javítani a dolgokon.
Előző nap kirándulni voltunk a bramptoni tóhoz, mert olyan jó idő volt, hogy nem lehetett bent ülni a házban. Itt a tömbházak között is vannak mesterséges tavak, ahol horgászni lehet, a tó partján padokat helyeztek el, lehet pihenni, élvezni a nap sugarait, a vadludak, kacsák pedig olyan közel jönnek, hogy akár kézből lehet etetni őket.
Képes beszámolóra sikerült a mostani, de még mindig lesz három kép, amelyeket meg akarok osztani veletek. Az elmúlt hónapokban készültek. Limuzint eddig csak tévében láttam, ugye Sepsiszentgyörgyön nincs Limuzin-kölcsönző, bár lehet nem is volna jövedelmező ez a vállalkozás. A Trabant is kihalófélben van otthon, de azért elég gyakran lehet vele találkozni, itt viszont igazi ritkaságnak számít. Fordított ez a világ, itt a Limuzin a szokványos, a Trabant pedig az unikum.

Megjegyzések

  1. Zsuzsám, jó tanács kertészkedéshez: a paprikát előbb palántládába vetik, ha azok kikelnek, akkor kerül ki kisebb dobozokba, hogy erősődjék, s úgy a szabad földbe :)
    Az olvasottak és tapasztalataid ellenére, kívánok eredményes veteményezést!

    D.V.-Kata

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése