Ugrás a fő tartalomra

Crawford Lake Trails és Csíksomlyó

Kanada kultúrájával, történelmével és természeti különlegességeivel ismerkedtünk a tegnapi kiránduláson. És még arra is jó volt ez a kiruccanás, hogy az egyre bővülő angol szókincsünket használjuk, beszélgessünk egymással. Sokszor rajtakapom magam, hogy jönnek már maguktól a mondatok, lehet, hogy néha helytelen egy-egy igeidő, de megértetem magam, és megértek másokat.
Nagyon jó volt a hangulat, sokat nevetgéltünk, beszélgettünk. Színes kis osztályunk van, de most csak azokról írok, akik a kirándulásra eljöttek. Kezdem a tanárommal Carlosszal. Az osztályból mindannyian egyetértünk abban, hogy nagyon jó tanár, a tanítási módszere olyan, hogy az ember rendesen várja, hogy másnap legyen, és iskolába menjen, mert minden nap tanul tőle valamit újat. Igazi tanáregyéniség.
Szóval balról jobbra próbálom felsorolni az első képen látható személyeket. Miki japán, nagyon kedvelem, két gyerekével jött a kirándulásra. Sofia orosz, imádom az akcentusát, Marcia afganisztáni, de anyanyelvi szinten beszéli az oroszt, mert sokáig Oroszországban élt. Marcia hátánál állok én, mellettem pedig Carlos van, az angoltanárom, aki a Fülöp-szigetekről származik, utána következik Juanita, akit szintén nagyon kedvelek, állandóan mosolyog, viccel, ő is Fülöp-szigeteki, négy fiúgyerek édesanyja. Sivlang kambodzsai, tele van energiával, majdmindenik képen mozgásban van, egyébként háromgyerekes anya. Aruna indiai, tegnap tudtam meg róla, hogy szépen énekel. Tangamani a második képen van jobb oldalt, ő szintén indiai, középen pedig Siva, egy Sri Lanka-i nagyon kedves, segítőkész fiú.
A tegnapi kiránduláson a „Halton” nevezetű természetvédelmi területre látogattunk el, itt található a természeti ritkaságként számon tartott Crawford-tó, és egy régi irokéz falu, amelynek eredete a 15. századra vezethető vissza.
Az irokéz indiánok úgynevezett „hosszú házakban” laktak, amelyekben több tűzhely található, és állítólag minden tűzhelyhez kb. egy tíztagú család tartozott. Az építmény egyébként hasonlít az otthoni nagy csűrökre, ahol a gabonát tárolják a falusiak. Azok, akiket rokoni szálak fűztek egymáshoz mind a „hosszú házban” éltek. Ezek az építmények kb. 30 méter magasak és 10 méter szélesek, lekerekített végekkel. A házak alapját egy fából készült faszerkezet adja, melyet egy réteg kéreg takar, és ablakok nincsenek a magas házon.
Az irokéz indiánok kukoricán, babon, kásán, magvakon és gyümölcsökön, valamint szarvasok, halak és apróvadak húsán éltek. A napraforgómagból kövekkel préselték ki az olajat, az állatokat megnyúzták, bőrükből, szőrméjükből takarót, ruhát készítettek, ugyanakkor dohánykereskedelemmel is foglalkoztak. Egyébként a Kanada szó is irokéz eredetű, jelentése egyszerűen „falu”, illetve „közösség”.

A székely ember büszkesége: Csíksomlyó

És ha már a kanadai kultúráról beszélek így pünkösd tájékán, hát nem felejthetem el a saját kis kultúrám nagy ünnepét, a csíksomlyói búcsút. Hogy is felejteném el, hiszen évekig oda jártam bűnbánó szívvel feltöltődni, imádkozni, újra megtanulni hinni az emberekben, hinni önmagamban. A barátaim tudják, hogy mit jelent nekem Csíksomlyó. Az idei búcsú volt hosszú idők óta az első, amelyiken nem lehettem ott, így a Duna Tévé honlapjáról nézhettem végig a zarándoklatot, hallgathattam meg a himnuszokat, a bátyám pedig fotókat is küldött. Néztem a képeket, és olyan jólesett látni, hogy még mindig sokan vagyunk, vagytok Erdélyben, Székelyföldön.
Külön élmény volt számomra ismerősöket felfedezni a tévéfelvételeken, és Csaba testvér igaz, egyszerű szavait hallgatni. Milyen rossz idő volt, és milyen sokan voltatok, de hát ilyen a székely ember, kitartó, makacs. Igaza van Csaba testvérnek, amikor azt mondja, hogy: „nincsen rossz idő, csak gyenge ember, örvendek, hogy nem lettünk táposok, nem ijedünk meg az esőtől, széltől, a sok gondtól...” Vajon miért van az, hogy Székelyföldön együtt tud lenni szeretetben, hitben annyi magyar a világ különböző részeiről? Miért van az, hogy az anyaországiak olyan szívesen jönnek a magyarság egyik legcsodálatosabb szentélyébe találkozni a Kárpát-medencei magyarokkal, a székely emberekkel? Sokszor, amikor látom az összetartozás ezernyi jelét a pünkösdi búcsún, akkor önkéntelenül is eszembe jut, hogy maholnap Csíksomlyó marad az egyedüli hely, ahol nem gyűlöli magyar a magyart.
Mert, én naiv, azt hittem, hogy itt, Kanadában nincs magyar–magyar gyűlölet. Hát sajnos van, itt is van magyarországi magyar, erdélyi magyar, felvidéki magyar, kárpátaljai magyar, vajdasági magyar stb. Megkülönböztetnek minket az anyaországiak, és ha kell, erdélyi magyarként le is románoznak. Persze, tisztelet a kivételnek, kivétel mindig van, de nagyon kevés, sajnos. Az elmúlt héten a torontói Magyar Házban szó szerint ökölre mentek a magyarok. Szomorú tények, de a leírtakkal azoknak a tévhitét akarom eloszlatni, akik azt gondolták, hogy itt, Kanadában másképp van. Hát jelentem: nincs.
Példaértékű lehet Csíksomlyó mindazoknak, akik elveszítették a hitüket, akik lenézik az erdélyi magyarokat, akik lefitymálóan beszélnek arról, hogy minek nekünk a kettős állampolgárság, akiknek sérti a fülét, hogy „maroknyi székely porlik, mint a szikla”, akik gúnyosan nevetnek a székely ember makacsságán, hogy zuhogó esőben ott áll a csíksomlyói nyeregben, eső, szél nem érdekli, és évről évre, újra meg újra a Boldogságos Szűz Anyához fohászkodik, hogy „Most segíts meg, Mária!”, és kitartó imádságával próbálja összefogni az egész magyar nemzetet. A kishitű embereknek csak egyszer kellene elmenni Csíksomlyóra, a székelyek közé, hogy érezzék azt a szeretetet, azt a lelkiséget, azt a nemzeti összetartozást, amelyet sehol máshol nem lehet tapasztalni. Igen, Csaba testvér a maga egyszerű módján fogalmazta meg, hogy meg kellene tanulni a „szeretet és a jóság útján járni” minden magyarnak, függetlenül attól, hogy hol él.
Nem szégyellem, hogy sírtam, amikor néztem a csíksomlyói felvételeket, nem szégyellem, hogy zokogva énekeltem, hogy: „Ne hagyd el veszni Erdélyt, Istenünk!”, és nem szégyellem, hogy székely–magyarnak szült az édesanyám. Büszke vagyok a népemre, és büszke vagyok Csíksomlyóra.

A videó elindításához kattints a nyilacskára

Megjegyzések

  1. Demeter Virág-Katalin2010. május 23. 2:17

    Kedves Zsuzsa,

    Bár egész héten az előkészületekről olvastam interneten, s lélekben otthon jártam, nem csupán a csíksomlyói búcsú kapcsán, mire végigolvastam a mondataidat, én is sírtam.
    Honvágyam van...minden nap...
    Köszönöm, hogy megosztottad az élményeid.
    Szeretettel üdvözöllek mindannyiatokat,

    Kata
    2o1o május 23.
    Amszterdam

    VálaszTörlés
  2. Kedves Zsuzsa!

    Milliószor rákattantam az elmúlt napokban a blogodra. Ma nagyon boldog voltam, hogy olvashattam az élményeidet. Csíksomlyó más, és másak vagyunk mi is székelyek. Gondolom mindenki megkönnyezi a soraidat. Én nem sírtam, de nyeltem a könnyeimet. Isten nem hagyja elveszni Erdélyt. Üdvözlöm az egész családot. Jó olvasni rólatok.

    Jani

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése