2010. július 30., péntek

Hírkavalkád

Kezdem a legfontosabb hírrel:) Kincsikém megkapta a vízumot Kanadába, és augusztusban meglátogat. Tegnap volt a nagykövetségen, és nagy csoda történt, kihallgatás, kötekedés nélkül tették be a vízumot az útlevelébe. Ez számomra felér egy csodával, mert nekem csak rossz tapasztalataim voltak a kanadai nagykövetségen, leszámítva azt a napot, amikor megadták a letelepedési engedélyt. Ezt megelőzően azonban háromszor utasították vissza a vízumkérésemet. Szóval 8 hónap után újralátom a kislányomat, és egy hónapig lesz velünk.

Iskolám

A másik hírem az, hogy kibővítettem a szakomat a Trios College-ben. Most már Medical Office Administrator a programom címe, ami azt jelenti, hogy egészségügyi intézmények irodáiban is elhelyezkedhetem, miután márciusban elvégzem a tanulmányaimat. A kezdeti nehézségek nem múltak el, de enyhültek. Most is vannak nehéz napjaim, de szereztem néhány barátnőt, és így lényegesen könnyebb a beilleszkedés. Devinek hívják azt a lányt, aki rengeteget segít nekem. Sokat biztat, bármilyen kérdésben segít, és ha nem értek valamit, türelmesen elmagyarázza. Nagyon hálás vagyok neki, rendkívüli teremtés. Devi egyébként indiai, egy kislány édesanyja, Indiában biológia szakon szerzett egyetemi diplomát, itt pedig új életet kezd. A másik lány Syeda, ő is egy kedves, közvetlen, mosolygós lány, ő neki is van hozzám mindig egy-két jó szava, és már többször hazahozott autóval, pedig elég nagy kitérőt kell ezért tegyen. Estherrel szoktam még beszélgetni, aki német származású, de egyéves kora óta él Kanadában. Új barátaim azonban nemsokára végeznek, mert ők hamarabb kezdték az iskolát, nagyon fognak hiányozni.

CN Tower – Torontó szimbóluma

Itt vagyunk jó ideje már, de Torontó belvárosát csak a múlt héten tekintettük meg. A napot a Saint Michael kórházban kezdtük, ahol meglátogattuk István nővérét, aki sikeresen átesett egy elég nagy műtéten. Szerintem nem meglepő, ha azt mondom, hogy az itteni kórházakat nem lehet egy napon említeni az otthoniakkal. Felépítésük, berendezésük pontosan olyan, mint amilyen az amerikai kórházas filmsorozatokban. Persze, tisztaság van, nem linóleum van a földön, nem omlik a plafon a nyakadba, és nem rozsdásodó vaságyon fekszenek a betegek.
A Saint Michael kórháztól gyalog tettük meg az utat a CN Tower-hez, teljes nevén Canada's National Tower. Torontó híres tornya 1973 és 1976 között épült, abból a célból, hogy az ipar erősségét demonstrálja. Építése idején a világ legmagasabb szabadon álló tornya volt a maga 553 méteres magasságával, de ezt a címet elveszítette, miután Dubajban nemrég átadták a 828 méter magas Burj Khalifa tornyot. A CN Towert 1537 munkás építette föl 40 hónap alatt.
A toronyban 4 kilátószint látogatható, 342 méteren található a Glass Floor, azaz az Üveg Padló és a Külső Kilátó. 346 méteren található a Horizont Café alkalmi étkezésekre, 351 méter magasságban helyezték el a gömb alakú, forgó éttermet. Az itt étkező vendégekkel a padló 72 perc alatt körbefordul, hogy zavartalanul élvezhessék az alant elterülő város és az Ontario-tó látványát. 447 méteres magasságban van a Sky Pod, ahol tiszta idő esetében a látótávolság 160 km is lehet, és akár a Niagara-vízesést is láthatjuk.
A torony egyébként 6 darab üvegfalú gyorslifttel van felszerelve, a kabinok 22 km/óra sebességre gyorsulnak fel. Statisztikák szerint évente 2 millió turista látogatja meg a Torontó jelképének is számító tornyot. Mi nem mentünk fel a CN Towerbe, azt mondtuk, még gyűjtjük egy kicsit a bátorságunkat, hogy ezt kipróbáljuk:)
A belvárosban lehet látni néhány jól konzervált régi épületet, nagyon sok a templom, de ami a leginkább jellemző a városközpontra, azok az ultramodern üvegépületek. Rengeteg a turista, és többnyire fehér emberekkel találkoztunk. A CN Towertől néhány száz méterre van az Ontarió tó, ahol sétahajókázni lehet, de a bátrabbak motorcsónakot bérelhetnek, ezenkívül rengeteg a magánjacht. Ami még szép, az a rengeteg park, a sok zöld övezet, csak Torontónak több mint 200 parkja van. Még több képet a fotóalbumban találtok.

2 megjegyzés:

  1. Hi, Susana:) I read your blog in google translation. If I understood well, your daughter will come in Canada? I am so happy for you. I miss you very much in LINC class. When is the best time for a meeting? :)

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Bea vagyok, és a székely húsgombócleves receptjét keresgéltem az interneten, és így találtam meg a blogodat.
    A barátom már többször járt Sepsiszentgyörgyön, és az ottani étteremben evett ilyen levest. Szeretném vele meglepni, ugyanis ez lett a kedvenc levese:) Tavaly Tusnádfürdőn voltunk, de ott nem lehetett kapni.
    Kérhetek Tőled egy szívességet? Leírnád nekem a receptjét?
    Nagyon megköszönném:)
    Megadom az e-mail címemet: czegledib@freemail.hu

    Tényleg nagyon hálás lennék ha leírnád, mert az interneten akárhogy keresgélek olyat nem találok, csak erdélyi húsgombóclevest, de szerintem az nem ugyanaz.

    További szép napot!
    Üdv
    Bea

    VálaszTörlés