A Székely Szabadság Napja Torontóban

„Ha szükséges, akkor minden nap itt kell találkoznunk, hogy ne veszítsük el az ősi anyaföldet” – hangzott el Torontóban, a kanadai román konzulátus épülete előtt szervezett rendezvényen. A Székely Szabadság Napja elnevezésű marosvásárhelyi rendezvénnyel egyidőben zajló autonómia-tüntetésen mintegy háromszázan vettek részt.

A jelenlevők székely, magyar és kanadai zászlókat lobogtattak, a tiltakozó táblákon pedig a következő feliratok voltak olvashatóak: „Szabadságot Székelyföldnek”, „Autonómiát Székelyföldnek”, „Székelyföldet nem lehet feldarabolni”,„A székelyek nem akarnak szolgák lenni”, „Megálljt a romániai magyarok elnyomásának!”. A Kanadai Székely–Magyar Egyesület szervezésében sorra kerülő eseményen Kanada és az Egyesült Államok több helységéből érkeztek résztvevők, hogy kifejezzék szolidaritásukat a székelyek autonómia-követelése iránt.

Bánhegyi Zoltán, az egyesület elnöke elöljáróban elmondta:„Tudjuk, hogy feszült a helyzet, amely ma Romániában kialakult, és azt követeli meg, hogy mi fegyelmezetten, és kultúrált néphez illően békésen fejezzük ki támogatásunkat a Székely Nemzeti Tanács autonómia-törekvése iránt”. Bánhegyi szerint a tüntetés megszervezése azért vált szükségessé, mert „a román hatóságok fel akarják darabolni még azt a kis Székelyföldet is, amely megmaradt a Magyar Autonóm Tartományból és emellett nem csak anyanyelvünket akarják megsemmisíteni, hanem nemzeti jelképeinket is, tehát minket”.

A rendezvény célja felhívni a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmét Székelyföld helyzetére, a székelyek autonómia-igényére és arra a nyilvánvaló veszélyre, hogy a román kormány közigazgatási átszervezés címén Székelyföldet egy nagyobb román többségű régióba akarja beolvasztani – mondta az egyesület elnöke. Ezt nem szabad engednünk! – szögezte le Bánhegyi Zoltán, majd hozzátette: imádkozunk a magyarok Istenéhez, hogy a Székely Szabadság Napja alapkő-értékű kiindulópont legyen a székelyföldi területi autonómia megvalósításában. A résztvevők igennel válaszoltak a szónok következő kérdéseire: „Akarjuk-e, hogy az emberek szabadon éljenek, így a székelyek is? Akarjuk-e, hogy őseink földje megmaradjon? Akarjuk-e, hogy anyanyelvükön tanulhassanak székely testvéreink? Akarjuk-e, hogy testvéreink ne legyenek másod- vagy harmadrendű állampolgárok? Akarjuk-e, hogy a román mellett a magyar is hivatalos nyelv legyen? A székelyek rájöttek, hogy csak magukban bízhatnak, bízhatnak-e bennünk?”

Teljes mértékben megértjük székely testvéreinket, hogy helyzetükből nincs más kiút csak az autonómia – mondta végezetül az elnök, majd hozzátette: minden erőnkkel támogatjuk őket, szolidaritást vállalunk velük, és felhívjuk a román kormány figyelmét, hogy kívánságukat fogadja el, mert a jelenlegi helyzetért nem a magyarok a felelősek, ők csak szenvedő alanyai egy elmaradt társadalom szeszélyeinek.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Sziki Károly színész, aki Wass Albert A láthatatlan lobogó című versét adta elő, szavalt Tamás János, Bánhegyi Erzsébet felolvasta a torontói román konzulátusnak valamint az ottawai román nagykövetségnek is eljuttatott petíciót, majd imát mondott Bálint Ibolya.

Az esemény záróakkordjaként a résztvevők elénekelték a kanadai, a magyar és a székely himnuszt.

-Zsuzsa L.-