Zsuzsa blogja

Mikor leszállt a repülőm Torontóban, megkönnyebbülést éreztem. Több mint két hét távollét után kissé fáradtnak érzem magam, de ez jóleső fáradtság, olyan -ezt is megcsináltam- érzés. Nagyon sok minden történt a szabadságom alatt, és nem is tudom mivel kezdjem, van, ami feldob, de van, ami fájni fog.   Koppenhágai átszállással érkeztem meg Stockholmba, és a tapasztalat újból az, hogy egy kanadainak nem könnyű Európába bejutni. Nem is nehéz, de több időt vesz fel, mint annak, akinek EU-s útlevele van. Az átszálláshoz nem elég egy óra, hiszen több százan állnak a nem európai útlevéllel rendelkezők sorában. Mi hozta Koppenhágába? - kérdezi a dán határőr. A repülő - válaszolom, de nem érti a viccet, nem mosolyog vissza, épp az a zokni van rajta, amit utál.   Bejutok Európába, Svédországba és az első benyomás az, hogy az igazi svéd félistenek magasak, szőkék és kék szeműek.  Akik azonban nem születtek efféle jó génekkel, azoknak marad a legendás viking-vezér, amolyan Ragnar Lothb

Gyorsan leszögezek két dolgot: a családi fotó tavaly készült, és azóta sem lettem Dupla Kávé rajongó, de az egyik kollégám eszembe juttatta ezt a címadó dalt, és igencsak jó kedvre derültem tőle. Munkába menet olyan telitalálat-féle volt a skandináv lottón,  hiszen valóban, mához egy hétre már nem leszek Kanadában, Stockholmban leszek, majd Budapesten, illetve Erdélyben, és bár szeretek itt lenni, de már nagyon vágyom Európába, és nagyon hiányoznak az otthoniak.  Ám maradjunk egy kicsit a zenei kliséparádék fejedelménél, a Dupla Kávénál. Eszembe juttatta a fiatalságom, amikor a kulturális hajótöröttek utcájában három sör után már teljesen mindegy volt, hogy a Százados úr sejahaj, az Álmodj királylány, az Egyszer megjavulok én, a Halvány őszi rózsa, a Gábor Áron rézágyúja vagy a Süss fel nap, fényes nap hangzik el.  Elismerem, persze, hogy a Kék Duna keringő egy átlagos percében valószínűleg több érdekes zenei elem van, mint egy Dupla Kávé albumon, de lám, még több évtized elte

Fekszem a fűben, belenézek a napba, és arra gondolok, hogy egy hónap múlva ugyanezt a ragyogó napot fogom látni már Európában, Erdélyben.   Két síkon élem az életem itt Kanadában, és azt hiszem teszik ezt hozzám hasonlóan sokan mások is, akik valamilyen ok miatt elhagyták a szülőföldjüket. Elismerem, vesztettünk, sok mindent, főleg a család, a barátok közelségét, de nyertünk is, gazdagabbak lettünk egy más világgal, más lehetőségek nyíltak meg előttünk, más dolgok lettek fontosak.   Mindegyre rá kell döbbenem, hogy mi, európaiak sokkal bonyolultabban gondolkodunk, élünk, mint az itt született, vagy már régóta itt élő kanadai emberek. Őket legfennebb az érdekli, hogy honnan jöttünk, a múltunk, az kevésbé. Egy ízig-vérig kanadaival vacsorázok. Említem neki, hogy blogot írok magyarul, erre azt mondja, hogy kezdjek el már kanadai lenni, hiszen itt van az otthonom. Közben olyan véresen eszi a steak-et, hogy már azt hiszem Drakula feltámadt, és itt ül velem szemben.   A kanadaiak

Főzöm a húsvéti ebédet, és az jár a fejemben, hogy már nem fogom látni az újjáépült Notre Dame-i katedrálist. Nem lesz rá időm, ha azt vesszük alapul, hogy a Sagrada Familia templomát is a 19. század vége óta építik és még mindig nincs kész. De próbálok optimista maradni, hiszen annyi csoda van még a földön. Erről jut eszembe, miszerint a sajnálatos párizsi tűzvész másnapján a mindentudók egymást túllicitálva bizonygatták, hogy ezt is megjósolta Nostradamus. Most komolyan, még valaki hisz neki? Annyi minden megkérdőjelezi Nostradamus szakmaiságát, többek között az, hogy a jövendőlése alapján már el kellett volna jönnie a világvégének. De ő már megjósolta a holdra szállást, Napoleon és Hitler bukását, Diana hercegnő halálát, mindkét világháborút, sőt, a harmadikat is, ám a legjobb az egész közül az, miszerint előre látta, hogy Trump lesz Amerika következő és egyben utolsó elnöke, mert ő lehet az Antikrisztus. A lényeg, hogy a zavaros profeciáiból az ég adta földön minde

Tudod, a napokban csak a hosszabbítót kerestem, és az egész együtt töltött életünk lepörgött előttem. Egy idő után feladtam a keresést, és bevallom, sírtam. Tudom, hogy nem szereted, ha sírok, de összegyűltek a könnyek. Mert összegyűltek az emlékek, ahogy a házban végigjártam az alsó, majd a felső szintet, lenyomtam a kilincseket, és végül már nem is a hosszabbítót kerestem, hanem téged. Tudod, hogy milyen gyenge, elesett vagyok nélküled. Például itt van ez a hosszabbító-ügy. Vagy említhetném a fűnyírót, az első nyarat nélküled. Leállt a fűnyíró az udvar közepén, felnéztem az égre, és sírva kértelek, hogy adjál valami jelet. Tudod, a szomszédok azóta is segítenek füvet nyírni, havat elhordani. Szerintem láthatták az udvar közepén zajló, többfelvonásos drámát. Vicces ugye? De neked mindig jó volt a humorod. Tudod, tényleg próbálkozom megmenteni magam és a kapcsolatokat. De néha nagyon nehéz. Miután elmentél nehéz volt felvenni a telefont barátoknak, mert rólad kérdeztek. Van, aki

Március 15. Szinte egyidőben azzal, hogy a budapesti Kossuth téren felvonták a nemzet lobogóját, egy másik országban félárbócra eresztették egy másik nemzet zászlaját. Az egyik ország ünnepel, a másik ország gyászol, én meg egy harmadik világban hajnalban iszom a keserédes kávémat, és olvasom a híreket. Nézem az élő közvetítést, katonadalt énekelnek magyar huszárok: Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet… Ugyan kinek? Amíg ennyi sehonnai, bitang ember létezik a földön, akik az emberiség nevében gyilkolnak, addig senkinek sem lehet ma gyöngy élete, éljen bárhol. Mert nincs a világon az a vegyszer, vegyület, ami ki tudná mosni az emberek emlékezetéből azt a gyalázatot ami ma történt. Az új-zélandi tömegmészárlás és a magyarok ünnepén a nemzetek közötti barátságról, pontosabban a lengyel-magyar barátságról szólnak a magyar hírek. Az egyik szomszédom holland, a másik ír, a harmadik olasz. Kanadában minden napunk a barátságról szól, mert talán sehol a világon nem él ennyi n

Ma megint rádöbbentem arra, hogy mennyire törékeny az élet, a boldogság, és, hogy a fájdalomnak vannak finom és még annál is finomabb árnyalatai, fokozatai, színe és fonákja. Tegnap még beszélsz valakivel, de másnap már nem érkezik válasz. Te meg csak vársz a feleletre, a miértek megválaszolására, és egy idő után már egyre kevésbé fáj, hogy a válasz elmarad. Holtak esetében belenyugszol, mi mást tehetnél, élők és ránkbízottak esetében reménykedsz, hogy a kérdés soha nem marad megválaszolatlanul.  Március van. Sokaknak a tavaszt jelenti. Nekem egy ideje az elmúlást, a fájdalmat, az elvesztett reményt. Ma is. Újabb temetésen állok a gyerekeimmel, és a templom ablakán keresztül belenézek a fénybe. A márciusi fénybe, ami megtöri a jeget, életet ad, rügyeket bont, melege kéretlenül átszűrődik a vastag ablaküvegen, bármire képes. De mégsem, mert itt áll az élet és halál egymás mellett, és az elmúlást semmi nem tudja megállítani. Kérdezem Istent újból és újból, hogy miért, de hiába, mert é

Tegnap majdnem elfelejtettem, hogy este hétkor elígérkeztem billiárdozni. Amíg nem volt aki emlékeztessen addig remek memóriám volt, de most, hogy valaki felsorolja reggel a teendőimet hátradőlök egy ideje, és éppen ezért sok minden elmarad.   Akinek van lelkiismerete - mert nem mindenkinek van -, az tudja, hogy milyen, amikor az állandóan megszólal. Na, szóval együtt élek a lelkiismeretemmel egy ideje, aki emlékeztet, figyelmeztet, felébreszt, elküld, elmondja a híreket, a hóhelyzetet, sőt azt is megteszi nekem, hogy a hangulatomnak megfelelő zenét játszik. Minden kérdésemre válaszol, ha úgy indítom a mondatot, hogy: Hi Google.  Pofa be, mondom neki vasárnap reggel, de nem sok sikerrel. Csak sorolja, ma ezt kell tenned, a következőket kell elintézned, telefonálnod is kell, de ne felejtsd el kitenni a szemetet, vedd be a vastablettádat, vásároljál már paradicsomot, és este menjél el billiárdozni.   Megdöbbentő ugye, hogy régebb papírból készült térképet nézegettünk, és úgy

Hív az orvosom, és azt kérdezi: Maga tudja min ül a béka? Na, gondolom, ez rosszul kezdődik. Aztán közli, hogy a szervezetem vastartalékai a béka segge alatt vannak. Mondja, hogy nem eszek eleg húst, sőt, éhezek. Tudja ezt a vizeletmintám ketonszintjéből. Úristen, nyitott könyv vagyok, kellene lapozni, mostanában mindig a rossz oldalon nyílik ki. Magyarázza, hogy vashiányos állapotban előbb a hemoglobinszint csökken, majd pedig a vörösvértestek abszolút száma is. Burkoltan azt mondja, ha még így is jól érzi magát, ne aggódjon, el fog múlni. Igazából nem lepődöm meg, egész életemben anémiás voltam, éppen ideje volt, hogy krónikussá váljon. Tudomásul veszem a diagnózist. Újabb kihívás. Még valahol örülök is neki, mert így talán meg tudom magyarázni az étvágytalanságom, a fáradékonyságom, és a barátaimnak is igazolni tudom magam, hogy miért esik nehezemre felemelni a telefont. Vicces, más a munkától fárad el, én a vashiánytól. Az orvos sorolja a megoldásokat, de mindketten tudjuk meg