Zsuzsa blogja

Tudod, a napokban csak a hosszabbítót kerestem, és az egész együtt töltött életünk lepörgött előttem. Egy idő után feladtam a keresést, és bevallom, sírtam. Tudom, hogy nem szereted, ha sírok, de összegyűltek a könnyek. Mert összegyűltek az emlékek, ahogy a házban végigjártam az alsó, majd a felső szintet, lenyomtam a kilincseket, és végül már nem is a hosszabbítót kerestem, hanem téged. Tudod, hogy milyen gyenge, elesett vagyok nélküled. Például itt van ez a hosszabbító-ügy. Vagy említhetném a fűnyírót, az első nyarat nélküled. Leállt a fűnyíró az udvar közepén, felnéztem az égre, és sírva kértelek, hogy adjál valami jelet. Tudod, a szomszédok azóta is segítenek füvet nyírni, havat elhordani. Szerintem láthatták az udvar közepén zajló, többfelvonásos drámát. Vicces ugye? De neked mindig jó volt a humorod. Tudod, tényleg próbálkozom megmenteni magam és a kapcsolatokat. De néha nagyon nehéz. Miután elmentél nehéz volt felvenni a telefont barátoknak, mert rólad kérdeztek. Van, aki

Március 15. Szinte egyidőben azzal, hogy a budapesti Kossuth téren felvonták a nemzet lobogóját, egy másik országban félárbócra eresztették egy másik nemzet zászlaját. Az egyik ország ünnepel, a másik ország gyászol, én meg egy harmadik világban hajnalban iszom a keserédes kávémat, és olvasom a híreket. Nézem az élő közvetítést, katonadalt énekelnek magyar huszárok: Hej, élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem lehet… Ugyan kinek? Amíg ennyi sehonnai, bitang ember létezik a földön, akik az emberiség nevében gyilkolnak, addig senkinek sem lehet ma gyöngy élete, éljen bárhol. Mert nincs a világon az a vegyszer, vegyület, ami ki tudná mosni az emberek emlékezetéből azt a gyalázatot ami ma történt. Az új-zélandi tömegmészárlás és a magyarok ünnepén a nemzetek közötti barátságról, pontosabban a lengyel-magyar barátságról szólnak a magyar hírek. Az egyik szomszédom holland, a másik ír, a harmadik olasz. Kanadában minden napunk a barátságról szól, mert talán sehol a világon nem él ennyi n

Ma megint rádöbbentem arra, hogy mennyire törékeny az élet, a boldogság, és, hogy a fájdalomnak vannak finom és még annál is finomabb árnyalatai, fokozatai, színe és fonákja. Tegnap még beszélsz valakivel, de másnap már nem érkezik válasz. Te meg csak vársz a feleletre, a miértek megválaszolására, és egy idő után már egyre kevésbé fáj, hogy a válasz elmarad. Holtak esetében belenyugszol, mi mást tehetnél, élők és ránkbízottak esetében reménykedsz, hogy a kérdés soha nem marad megválaszolatlanul.  Március van. Sokaknak a tavaszt jelenti. Nekem egy ideje az elmúlást, a fájdalmat, az elvesztett reményt. Ma is. Újabb temetésen állok a gyerekeimmel, és a templom ablakán keresztül belenézek a fénybe. A márciusi fénybe, ami megtöri a jeget, életet ad, rügyeket bont, melege kéretlenül átszűrődik a vastag ablaküvegen, bármire képes. De mégsem, mert itt áll az élet és halál egymás mellett, és az elmúlást semmi nem tudja megállítani. Kérdezem Istent újból és újból, hogy miért, de hiába, mert é