Zsuzsa blogja

Megint nem az van amit én akarok. De gondolom ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül. Egészséges szeretnék lenni, de influenzás vagyok. Az orvosom azt mondja, nincs olyan diagnózis, hogy megfázás, csak vírus. Elhiszem neki, de akkor kitől szereztem be? Virágot, csokit, táviratot, vacsorameghívást szeretnék küldeni neki hálából. De nem nagyon találkoztam beteg emberrel mostanában. Együttérzésből lehet valaki beteg? Hívom az Ubert, hogy eljussak a patikába. Egyet köhintek, a sofőr belenéz a visszapillantó tükörbe, empátiával a hangjában kérdezi: minden rendben van? Most, ha azt mondom nem, akkor tudnál segíteni? Kicsit fáradt és feszült vagyok, valószínű a láz miatt. Összeszedem a maradék erőmet, és kedvesen nyugtatom meg, semmi gond. Közben az amerikai horrorfilmek jutnak eszembe, amikor a főhős ezer sebből vérzik, és a mellékszereplő nyugodt hangon megkérdezi: jól vagy? A patikus már vár, együttérzéssel adja át a gyógyszeres tasakot. Úgy beszél hozzám, mintha rokon l...

Szeretem a kávét, önbizalmat ad. Furán hangzik, de megmagyarázom. Beérkezem munkába, főzöm a kávét, a nap rásüt a kávéfőzőre, és a krómozott szerkezeten egy csinos nő tükröződik vissza. Mintha ismerném. Kockás inget és G-Star Raw enyhén szakított farmert visel. A hátam mögé nézek. Te jó ég, ez én vagyok. A felismerés hízelgő, kissé megdobja a hangulatom, annak ellenére, hogy a torzított valóság tükröződik vissza. Minden önbizalom-hiányos nőnek kellene egy svájci Jura kávéfőző, és akkor reggel nem a tükröt faggatná, hogy: Tükröm, tükröm, ha nem vagyok csinos, akkor pofa be... hanem csak megfőzné a kávét, meginná, és már meg is lenne az önbizalom-pótló folyékony tabletta. Persze, a valósághoz az is hozzátartozik, hogy ez a kávéfőző több ezer dollárba kerül, de hát nem megéri? A mai piaci árakat tekintve olcsóbb lenne, mint egy zsírleszívás. Sokszor ok nélkül aggódom. Nehezen ismerkedem. Mindig valami rosszra várok. Az ismerőseim sokkal vonzóbbak, mint én. Félek a vissza...

Hideg van, fázom. Úgy ülök fel a buszra, vonatra, hogy elromlott a fülhallgatóm. Kicsit bosszant, mert utazás közben zavarnak a külső hangok, elvonják a figyelmemet a gondolataimról. Ma reggel hallom a buszsofőr hangján, miszerint örül, hogy újra lát. Máskor olyan hangos a zene a fülemben, hogy a szájáról olvasom le, amit mond. Ezen kissé meglepődöm, és szégyellem, hogy eddig sosem hallottam meg, hogy mennyire igyekszik feldobni a kezdődő napom, hetem. A vonaton meleg van, jólesik. Előveszem a laptopot, de nem tudok koncentrálni, zsong ás van körülöttem, és bárkire nézek, mosolyog. Mi van ma az emberekkel? Akarom mondani, ébresztő, hétfő van, de amúgy most ennek a bizonyos vasárnap utáni hétfőnek én is örvendek. Hallom a hangosbemondóban, hogy bár zord az idő, de semmi ok a lehangoltságra, mert ma a Toronto Blue Jays nyerni fog. Körbenézek, mindenki mosolyog, néhányan hangosan nevetnek. Úgy látszik itt egyedül én tudok csak annyit a baseballról, hogy ütő és labda kell hozz...

Ma megszámoltam, összesen 36-szor í rtam le a nevem hivatalos levelek végén úgy, hogy Susana. Valaki ma Zsuzsának szól í tott, és a hátam mögé néztem, hogy vajon kit keresnek...  Egy gyerek sok mindent kap a szüleitől, de kevés olyasmit, ami egy életen át sajátja marad, és ez a neve. Én í gy jártam. Járhattam volna rosszabbul is, hogy az egykori román törvények más í tják meg a nevem. De nem í gy történt, hanem saját akaratomból. Az indiánok akkor adtak nevet a gyereknek, ha az véghezvitte az első bátor tettét. Az enyém talán az volt, amikor t í z évvel ezelőtt Bukarestben felültem a repülőre. Leszálltam egy más világban és kiérdemeltem egy új nevet. A hivatalos alá í rásban ott van a nevem szépen magyarul, de mert barátságos vagyok, mindig alá í rom angolul is. Van, aki í gy is megpróbál kedves lenni, de az a bizonyos bicska mindig beletörik a próbálkozásba. Bonyolult egy kanadainak, túl sok a mássalhangzó benne... egy idő után mindenki feladja. Aki azt mondja, hogy a név...

Tanultam egy új szót: Érzelem-gomb... Valaki azt mondta nekem a napokban, hogy meg kell vizsgálnom, hogy működik-e még bennem az a bizonyos érzelem-gomb... Azóta is ezen gondolkodom, és azon, hogy milyen sokféle érzelem és milyen sokféle gomb van... Mostanában Márait olvasok. Jót tesz a lelkemnek, jókat ír az életről, azt mondja: Ember vagy, tehát szenvedned kell, s szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy. Ebben van igazság, nem is kevés. Igy visszatekintve az elmúlt periódusra, az ember csak megy előre, felülkerekedve a szenvedésen, és nyomkodja minden nap ugyanazokat a gombokat… Ébresztőóra, elektromos fogkefe, kávéfőző, riasztó, laptop, telefon, távirányító és már megint ébresztőóra… Az élet megtanított arra, hogy rövid is tud lenni. Kegyetlen lecke volt. Néha Passengert hallgatok és emlékeztetem magam, hogy az élet azért van, hogy éljünk. Life's for the living so live it… Valóban, kellene élni, mert egyszer minden dal véget ér, mindig van egy...

Darling, you look perfect tonight... erre ébredek reggel, és olyan hangosan énekli Ed Sheeran, hogy bukósisakkal a fejemen is hallanám. Sebaj, pont így szeretem, növeli az önbizalmam, elhiszem neki, hogy tökéletes vagyok. Nyitom a hátsó ajtót, de a kutyám meg sem mozdul. Könyörgök neki, hogy menjen le az udvarra, de mint mindig, most sem hallgat rám. Néha úgy gondolom, hogy haragszik azért, mert az élet úgy hozta, hogy én maradtam itt vele. Hozzászoktam, nem erőltetem, de nem is adom fel, hogy megváltoztassam az attitűdjét. Ezen tűnődöm, miközben érzékelem, hogy a zenét elnyomja valami hangosabb. A riasztóm, már megint. Próbálok eljutni minél rövidebb idő alatt a hátsó ajtótól a bejárati ajtóig, és beütni a kódot. De a telefonhívást nem úszom meg. Kanadában vagyunk, hajnali órában is barátságos hang kérdezi a biztonsági kódot, a postakódot, címem, nevem, telefonszámom. Tökéletes választ adok mindenre, ezen én is csodálkozom. Mindenki megnyugszik. Amúgy reklamálni fogok. Miért...

Van olyan nap, ami rosszul indul, de jól végződik, van, ami jól indul és még jobban végződik, van amelyik remekül indul és rosszul végződik, de van olyan is, ami rosszul indul és még rosszabbul ér véget... Én mindig optimista voltam, mikor szar napom volt is azzal vigasztaltam magam, hogy ennél még pocsékabb is lehetett volna, hiszen a gennyből is lehet habot verni. Tegnap, mint minden reggel, és minden pénteken jobb lábbal keltem fel, két lábbal nyomtam a szobabiciklit, a nap sütött, a szomszéd felvett a buszmegállóból, és a reggeli kávé is habos volt a munkahelyen. Telt a nap, és egyre nyomasztóbb lett minden perc, de csak magamat okolhatnám érte. Délután felülök az első buszra. Nem szám í t merre megy, csak vigyen, minél messzebb, minél gyorsabban. Hát elvitt  délre, észak helyett, de kit érdekel ? Ismeretlen helyen szállok le a buszról, és ez visszaránt a realitás talajára. Gondolkodom. Világgá nem mehetek, mert hamuba sült pogácsa nincs nálam, de van GPS -em, ami s eg í...