Zsuzsa blogja

Öt férfi áll az ajtómban. És éppen nem vagyok otthon. Valami rendk í vüli történik, hiszen öt év alatt összeadva nem állt ennyi jólöltözött férfi a házam előtt. Boltban vagyok, de a technikának köszönhetően látom a kamerámban, hogy ott várnak, beszélgetnek, nevetgélnek, nyomják a csengőm, üzenetet hagynak. E z pont úgy érint, mintha egyszemélyben most vesztettem volna el a mohácsi csatát. Újra és újra visszatekerek, és nézem az ajtóm előtt lejátszodó kisfilmet. Hang nélkül pont olyan, mintha Amerikából jöttem, mesterségem címerét játszanánk. Próbálom kitalálni a foglalkozásukat, ám akárhogyan is erőltetem, nem megy. De hát mindenki kreatív, ha rá van kényszerítve. Aki legközelebb áll a kamerához, nem az én esetem, de m eglehetősen fitt, magas, talán joga- vagy tánctanár, és már látom is rózsával a szájában, tangóléptekkel közeledni. Hazaérkezem, kézbe veszem az ajtómba tűzött fényképes lapot. Sajn álom, elkerültük egymást , olvasom az elég közvetlennek hangzó üzenetet, és még ...

Észrevétlenül, szinte átmenet nélkül köszöntött be az ősz. Csak azt érzem, hogy velem együtt lépked az avaron, és már nem kapaszkodom annyira a nyárba. A múltamra gondolok, ami lehulló levélkénk tűnik el, de mégis képes megszépíteni az életem. Olyan sanzonosan, meghitten szökött be az ősz a szívembe, hogy rá bíztam minden mosolyomat, titkomat, bakancslistámat. Ránézek az őszi fotóra, és nem szeretném megállítani az időt, csak elraktározni a tegnapi pillanatot. Az ősz és én sétálunk az avaron. Beragyogja a nap a lombtalan fákat. Sugara a lelkemhez ér, bátorít, hogy az elmúlás is adhat új életet. F elkapja az őszi szél e szárnyaló gondolatom, és messzire viszi, nagyon messzire, ahol ugyanaz a napsugár ragyogja be ugyanazt az őszt.   Máshol is szép az ősz. Szel í d tekintetű, mely nem csak visz, hanem hoz is. Tegnap még úgy búcsúztunk, hogy : Jó estét nyár...   Ma már úgy ébredek, hog y: Jó reggelt ősz, jó reggelt élet… -Zsuzsa L.-

Egy gyerekkori emlék jár a fejemben reggel óta. Bejött a víz a házunkba, megállíthatatlan volt, könyörtelenül elöntött mindent. A hetvenes években egyetlen értékünk volt, a tévé. Édesanyám föltette a fehér-fekete televíziót a szekrény tetejére, fölcsavarta a szőnyeget, jött a szomszéd, a nyakába vett engem, egy másik a bátyámat az ölébe, és menekültünk. Imádtam az árvizet, olyankor palacsintát, pánkót, csörögét ettünk. Gyerek voltam, hatéves körüli, még igazából nem tudtam mi a különbség a rossz és a jó között, ezért, ha süteményt akartam enni, álltam az ablakban, imádkoztam, Istenem, bárcsak esne az eső, jönne a Kis-Küküllő be a házba, és mi menekülnénk nagynénémhez, aki olyan finomakat sütött, és elárasztott a szeretetével. Közben remek humora volt, akárcsak minden Marton-lánynak. Később felnőttként, megértve mindent, csodáltam, kilenc gyerek, mostoha körülmények, és mégis több volt a vidámság, mint a panasz, több volt a szeretet, mint a harag.  Erdélyben járva meg...

A hűtőm pillanatnyilag egy űrhajóra emlékeztet. Bármikor föl lehetne lőni az űrbe, a gravitáció semmit nem dobálna szét benne, mert üres. Hajnalban megyek el itthonról, este érkezem haza, mindig bent eszek a munkahelyen, semmi értelme, hogy bármi is megrohadjon a hűtőmben. De hálás vagyok a főnökömnek, aki gyakran megh í v ebédelni, vagy néha reggelit is hoz. Az elektromos kályhámról sem sok mindent tudok í rni, néha letörölöm a port róla, májusban főztem utoljára, amikor itt voltak a bátyámék. Utána jött a nyár, elutaztam, hazajöttem, ha meglátogattak a gyerekek a kerti grillsütőt használtuk, vagy elmentünk vendéglőbe. Most próbálom felidézni a húsleves és töltött káposzta receptjét, szerintem menni fog gugli nélkül is. Jönnek a gyerekek hétvégén, úgyhogy vissza kell térni a földre, és meg kell tölteni a hűtőt, no meg a pulykát. Hálaadás lesz. Nem a mi ünnepünk, de megtartjuk, mert ilyenkor szabadok a lányok, tudunk találkozni, és minden egyes együttlét egy ajándék. ...