Felhív a szomszéd pénteken, kérdi, jól vagyok, minden rendben? Nem értem a kérdést. Azt mondja három hete nem tettem ki szemetet a ház elé, aggódik értem. Pedig olyan egyszerű ezt megmagyarázni: nem vagyok itthon, nem főzök, nincs látogatóm, nincs szemét. De jelentem azért élek, nagyon is. És nem azért élek, hogy szemeteljek. Volt idő, amikor nekünk is volt szemetünk, de akkor volt család, főztem, itt voltak a gyerekek, jöttek barátok, ismerősök. Az élet egyedül hagyott, a gyerekek kirepültek, minden megváltozott körülöttem, csak a szomszédok maradtak. Azok voltak a boldog szemetes idők, most új időszámítás van. Erről jut eszembe, hogy Európa után múlt héten mi is állítottuk az órát. Most sötétben megyek el munkába, és sötétben jövök haza, a szomszéd pedig nyugtatót kap karácsonyra. Az óraátállítás amúgy komoly kihívás, mert annyi az óra a házamban, hogy mire mindegyiket megtalálom addigra megint kell visszaállítani őket. Hajnalban kelek, a nappaliban kávézok, ha jobb...