Zsuzsa blogja

Ez a kép az első igazi téli napon készült mióta beköltöztem Torontóba. A mosoly felszabadult, hiszen ezúttal nem kell havat lapátolnom. Miután egyedül maradtam sokáig azt hittem nem nevethetek, és a nagyon ritka, boldog pillanatok után is mindig bűntudatom volt. Első perctől tudtam, hogy csupán két választásom van: vagy elfogadom, hogy özvegy vagyok vagy szenvedek. Én az utóbbit választottam hosszú évekig. Az első hetekben, hónapokban a legnehezebb az volt, hogy tovább kellett élni, és rengeteg volt a kihívás. Hosszú ideig a YouTube volt a legjobb barátom. Ha elromlott a fűnyíró, eldugult a lefolyó, leállt a medence szivattyúja egyfolytában a YouTubon lógtam. Miután eladtam a házam Oshawában és az emlékeimmel együtt beköltöztem a városba megint sok minden megváltozott. Rengeteg dolog értelmét vesztette, és rengeteg minden átértékelődött, fontosságot nyert, például én saját magam. Az apróságok, amiket eddig fontosnak véltem, most semmiségnek tűnnek, és újra megtanultam élni. Még van mit...

Tudod, a napokban csak a hosszabbítót kerestem, és az egész együtt töltött életünk lepörgött előttem. Egy idő után feladtam a keresést, és bevallom, sírtam. Tudom, hogy nem szereted, ha sírok, de összegyűltek a könnyek. Mert összegyűltek az emlékek, ahogy a házban végigjártam az alsó, majd a felső szintet, lenyomtam a kilincseket, és végül már nem is a hosszabbítót kerestem, hanem téged. Tudod, hogy milyen gyenge, elesett vagyok nélküled. Például itt van ez a hosszabbító-ügy. Vagy említhetném a fűnyírót, az első nyarat nélküled. Leállt a fűnyíró az udvar közepén, felnéztem az égre, és sírva kértelek, hogy adjál valami jelet. Tudod, a szomszédok azóta is segítenek füvet nyírni, havat elhordani. Szerintem láthatták az udvar közepén zajló, többfelvonásos drámát. Vicces ugye? De neked mindig jó volt a humorod. Tudod, tényleg próbálkozom megmenteni magam és a kapcsolatokat. De néha nagyon nehéz. Miután elmentél nehéz volt felvenni...

Hideg van, fázom. Úgy ülök fel a buszra, vonatra, hogy elromlott a fülhallgatóm. Kicsit bosszant, mert utazás közben zavarnak a külső hangok, elvonják a figyelmemet a gondolataimról. Ma reggel hallom a buszsofőr hangján, miszerint örül, hogy újra lát. Máskor olyan hangos a zene a fülemben, hogy a szájáról olvasom le, amit mond. Ezen kissé meglepődöm, és szégyellem, hogy eddig sosem hallottam meg, hogy mennyire igyekszik feldobni a kezdődő napom, hetem. A vonaton meleg van, jólesik. Előveszem a laptopot, de nem tudok koncentrálni, zsong ás van körülöttem, és bárkire nézek, mosolyog. Mi van ma az emberekkel? Akarom mondani, ébresztő, hétfő van, de amúgy most ennek a bizonyos vasárnap utáni hétfőnek én is örvendek. Hallom a hangosbemondóban, hogy bár zord az idő, de semmi ok a lehangoltságra, mert ma a Toronto Blue Jays nyerni fog. Körbenézek, mindenki mosolyog, néhányan hangosan nevetnek. Úgy látszik itt egyedül én tudok csak annyit a baseballról, hogy ütő és labda kell hozz...