Darling, you look perfect tonight... erre ébredek reggel, és olyan hangosan énekli Ed Sheeran, hogy bukósisakkal a fejemen is hallanám. Sebaj, pont így szeretem, növeli az önbizalmam, elhiszem neki, hogy tökéletes vagyok. Nyitom a hátsó ajtót, de a kutyám meg sem mozdul. Könyörgök neki, hogy menjen le az udvarra, de mint mindig, most sem hallgat rám. Néha úgy gondolom, hogy haragszik azért, mert az élet úgy hozta, hogy én maradtam itt vele. Hozzászoktam, nem erőltetem, de nem is adom fel, hogy megváltoztassam az attitűdjét. Ezen tűnődöm, miközben érzékelem, hogy a zenét elnyomja valami hangosabb. A riasztóm, már megint. Próbálok eljutni minél rövidebb idő alatt a hátsó ajtótól a bejárati ajtóig, és beütni a kódot. De a telefonhívást nem úszom meg. Kanadában vagyunk, hajnali órában is barátságos hang kérdezi a biztonsági kódot, a postakódot, címem, nevem, telefonszámom. Tökéletes választ adok mindenre, ezen én is csodálkozom. Mindenki megnyugszik. Amúgy reklamálni fogok. Miért...