A hinta

Ez a posztom nem a megszokott lesz, de hát most így sikerült.
Több a szabadidőm, és több időt tudok magamra és a gondolataimra fordítani. Sokat sétálok, amikor az időjárás engedi, a házam mögötti nagy réten van hinta gyerekeknek és felnőtteknek is. Kismilliószor elmentem mellette, de sosem fordult meg a fejemben eddig, hogy felüljek rá. De talán most volt az ideje, hogy érezzem megint azt az ég és föld közötti felszabadító érzést amit a hintázás nyújt. 

Ha lent vagy, a földhöz közel, akkor közelebb vagy a valósághoz, ha fent vagy, akkor repülhetsz, álmodhatsz, elrugaszkodhatsz a valóságtól, felemelő érzés ugyan, de csak egy pillanatig tart, addig, ameddig a lábad újra földet ér. A hinta átmenet a realitás és az álom között. Vannak, akik felülnek a hintára, és mindig fent akarnak lenni, álomvilágban élnek, ezek a vérbeli pozitív gondolkodók, akik reggel felkelnek, és eldöntik, hogy aznap jó napjuk lesz, történjék velük bármi, meglökik a hintát, és görcsösen próbálnak fent maradni. Ezek, akik kimennek a nyílt tengerre, és ha lyukas a csónak nem dugják az ujjukat a lyukba, mert minden rendben lesz, hiszen ők pozitívan gondolkodnak. 

Szerintem, nem is annyira a negatív emberektől kell menekülni, hanem azoktól, akik elfojtják az érzelmeiket és rád erőltetik az állandó pozitív gondolkodást. Ezektől a leegyszerűsített pszichéjű toxikus emberektől egyszerűen el kell sétálni, ezek a machiavellista emberek a legveszélyesebbek, megtévesztően tudnak manipulálni, nincs bennük empátia, mert az érzelmi intelligenciájuk nulla, hiszen elfojtják, egyszerűen nem élik meg a fájdalmat, dühöt, szomorúságot, és ezt elvárják másoktól is. Ezek azok az emberek, akik nem hallgatnak meg, beléd fojtják a szót, ha a hangod nem csilingel eléggé, ezek azok az emberek, akik olyan motivációs gurukat hallgatnak, akik csak az élet napos oldaláról tartanak tanfolyamokat. Ők, akik a gondolati varázslásban, a "bevonzás" törvényében hisznek, azaz képzeld el amit szeretnél, vizualizáld többször, és az univerzum megadja neked. Egy nagy frászt, ezt magyarul "sült galamb" elméletnek nevezik. 

Én az a fajta vagyok, aki inkább a pozitív realista gondolkodásban hiszek, ami nem fojtja el a valóságot, az érzelmeket, de az álmokat sem. Én úgy gondolom, hogy nem kell mindig pozitívnak lenned, engednek kell a szomorúságnak, a gyásznak, a csalódottságnak, a haragnak, mert ezek az élet részei, ezek alakítják a jellemed, a személyiséged, engedned kell, hogy az élet hintája legyen fent és legyen lent is. Ti ismertek olyan embert, aki átmosolyogta, áthintázta magát az életen? Hát nem, mert az élet nem arról szól, hogy végigmosolyogjuk a nekünk kiosztott éveket, hanem arról, hogy megtapasztaljuk a jót is meg a rosszat is, és a pozitív realista gondolkodással a rosszból is megpróbáljuk kihozni a jót. 

Szóval felszabadító érzés hintázni, fönt lenni, álmodni, majd leszállni a hintáról és megvalósítani az álmokat, természetesen, a realitás határain belül.

És a végére, levezetésnek, egy kis humor.
"A pesszimista a sötétséget látja az alagútban, az optimista a fényt az alagút végén, a realista a közelgő vonat lámpáit, a mozdonyvezető pedig három idiótát a síneken..." 
-Zsuzsa L-

Palya Bea: Hinta

Koncz Zsuzsa: Ég és föld között...