Zsuzsa blogja

Mikor a laptopom azonnal rákapcsolódott a wifi-re, akkor tudtam, hazaérkeztem. Bár gondolatban még mindig Európában vagyok, tele élményekkel, tapasztalatokkal, illetve elégtétellel, hogy ismét sikerült átcsempészni a kanadai határon a Pick szalámit és a szilvapálinkát is. Ott maradtam el a beszámolómban, hogy a testvéreim, akikkel közel 30 éve nem találkoztam, Annamária Ausztriából és Levente Németországból fölvettek Budapesten. Este Sarkadon, Karcsi bátyáméknál megaludtunk, de előtte megettük Enikő sógornőm szüleinél, Ernőnél és Erzsikénél a fantasztikusan finom töltött káposztát. Másnap reggel útrakeltünk Székelyföld felé és meglepetéssel konstatáltam, hogy az utak jobbak Romániában mint Magyarországon, a határon ismét csak az én útlevelembe került pecsét, és a Királyhágón még mindig nem szolgálnak ki magyarul. Rövid megálló és találkozás után a keresztfiammal, Nándival és családja apraja-nagyjával, Székelyföld felé tartva, megálltunk szülőhelyem, Erdőszentgyörgy határán, majd Mak...

Oh, de régen írtam. Zsúfolt nyár volt. Hol is maradtunk el? Kezdem a legfontosabbal. Férjhez ment a kicsi lányom. Nem volt egy szokványos lagzi, ugyanis az új vejem jamaicai, de hogy is foglaljam össze, érdekes volt a székely-jamaicai lakodalom, ételek, torta, emberek, új valamint régi rokonok, és ezt is kipipáltuk. A lényeg, legyenek boldogok. Azonkívül sokat kirándultunk Petivel, összecsiszolódtunk, február óta minden hétvégén együtt főzünk, rengeteget tanultam tőle, sok új ételt, ízt kipróbáltam, sok jó bort, sört megkóstoltunk. Voltunk kirándulni Prince Edward Countyban, csodálatos hely, aztán bébiszitteltem a kutya unokám, Lucát, amíg a nagy lányomék Európában voltak. Kétszer is voltunk a környékbeli tavaknál, egyszer Peti barátjánál, aztán megültük a születésnapját Muskokán. Szeretek vele lenni, megnevettet, megfogja a kezem, megbízom benne, jót tesz az önbizalmamnak. Majdnem elfelejtettem, májusban elmentem Palm Springs-be, Imola barátnőm és az anyukája meghívtak, hogy töltsünk ...

“Zsuzsikám már úgy vártalak! Ugyanbiza’ milyen dolgod lehetett, hogy ennyi ideig nem jöttél? Na, ülj le, egyél egy kis pörköltet, vegyél abból a zserbóból, direkt neked süttem, mert tudom, hogy a kedvenced. Igyál egy kis köményes pálinkát is, mert jobb étvágyad lesz. Mik azok a kalóriák, angyalom? Ne idegesíts már! Ezekkel a külföldi szavakkal visztek engem a sírba.” - így dorgált nagyanyám, és állandóan etetett, itatott mikor hozzá mentem. Mamánál mindig volt köményes pálinka, amiről úgy gondoltam, hogy a népi zsenialitás egyik terméke. Sokszor mikor beléptem a kapun már éreztem a kömény és a karamelizált cukor édes illatát, melynek az oldatával mama enyhítette a szilvapálinka májat károsító hatását. Mindig azt mondta egyek, igyak, mert soványabb és sápadtabb vagyok mint legutóbb látott, és hogy a városi levegő meg koszt nem tesz jót nekem. Szegény csak próbálkozott, hogy minél több indokkal, minél többször láthasson. A következő alkalommal már a temető kapujában kínáltak köményes pá...

Én kimondottan fiús kislány voltam, kényszerből. Anyámnak nem volt ideje fésülgetni, copfot fonni. Rövidre, fiúsra vágta a hajam, mindig a bátyám kinőtt ruháiban, cipőiben jártam, a szüleim nem voltak gazdagok. Senki sem kérdezte meg, hogy nekem ez így rendben van-e? Volt, hogy irigyeltem a fiúkat, úgy gondoltam, hogy nekik még pisilni is könnyebb. Komoly traumát jelentett számomra, hogy az óvodában, elemi és általános iskolában senkinek nem tetszettem a fiús külsőm miatt. Aztán a gimiben, egyetemen javult a helyzet, amikor már a saját ízlésem szerint kezdtem öltözködni. Akkor már jöttek az egyéb frusztrációk. Mi van, ha nem vagyok vonzó, mi van, ha senkinek sem kellek? Én soha nem néztem úgy ki, mint a divatmagazinok cicalányai. Pedig, mi nők úgy vagyunk megteremtve, hogy vágyunk arra, hogy szépek legyünk. És nem csupán hiúságból. Úgy gondoltam a szép nőket nem hagyják el, az okos nők pedig lelépnek még mielőtt elhagynák őket. Én egyik kategóriába sem illettem bele. Soká...

Nagyapám mindig azt mondta, hogyha a pincében nincsen bor, akkor az már nem is pince, hanem csak egy gödör. Tata nem sokat beszélgetett, ült a konyha egyik sarkában, a fatüzelésű kályha mellett, bort ivott és olvasott naphosszat. Nagymama mindig dorgálta: “Te Sándor, minek neked az a sok könyv?” Érdekes, mama sosem morgolódott a borivás miatt, csak az állandó olvasás miatt. A Küküllőmenti falvakban a borivás hozzátartozott a mindennapi élethez, az olvasás kevésbé. Makfalván például minden háznál készítettek királyléányka bort, de nem eladásra, hanem házi használatra, és ez tette tönkre a szüleim házasságát is. Bár bortermő vidéken születtem, bevallom töredelmesen nem sokat tudok a borokról. Irodalmat sem olvastam sokat, csak a szükségeset tanultam meg Petőfi, Csokonai vagy Vörösmarty bordalairól. Kedvenc borom a Chianti, de csak azért, mert egyszer kaptam ajándékba egy üveggel, és egy egyedül töltött karácsony este csak az volt a hűtőben. Megittam és megszerettem. Nem lett az életem r...

Akár gasztroblogot is írhatnék mióta P.-ét megismertem. Tegnap megjelent a szokásos szel íd mosolyával és egy jó nagy adag rakott krumplival, aztán ő maga is bevallotta, hogy az étel meg minden egyéb csak ürügy volt ahhoz, hogy lásson engem. Ime, egy újabb bizonyíték arra, hogy a romantika nem halt ki, csak más formát öltött. És bevallom őszintén ilyen finom “ürügyet” nagyon rég ettem. Közben turkálok az emlékezetemben rakott krumpli-ügyben. Van egy jó pár éve, hogy a budapesti Stand étteremben rendeltem rakott krumplit, és emlékszem olyan ad hoc választás volt, hiszen az azóta Michelin-csillagos vendéglőben ehettem volna nyúlgerincfilét chilis csokoládémártásban, baconbe tekert sárgadinnye-carpaccióval vagy akár kacsamájat is, ami nálam a kulináris keménydrogok közé tartozik, de én a rakott krumplit választottam. Nemes egyszerűséggel csak azért, mert nekem mindig is hevesebben dobogott a szívem a rakott krumpliért. Vannak olyan ételek, amelyek végigkísérik az embert a gyerekkorától a ...

Együtt hallgattuk a vonatkerekek kattogását P-vel egyik este. Megérkezett a vonat, hallod? - kérdezte azzal a melegséget sugárzó szel í d mosolyogával. Itt lakom hét hónapja, és még sosem vettem észre, sosem hallottam, hogy a vonat pár száz méterre robog el a lakásomtól. Talán jól szigetelt a tömbház, talán kevésbé volt fontos tény a vonat. Eddig. Hatéves voltam, amikor elütött egy teherautó. Ugyanarra az időre tehető az is, hogy megtudtam nekem is van apám. Egyéves koromban elhagyott, aztán, mikor elütött a teherautó bejött a kórházba. Nem tudtam ki az, de az ölelése nem tűnt idegennek. Akkor láttam először a szemében, hogy félt engem. Másodszor akkor, amikor bejelentettem, hogy elmegyek Kanadába. Láttam apámat sírni, kétszer. A kórházas emlék mély nyomot hagyott bennem, apám ott volt velem egy órát. Mikor elment, azt mondta, vigyázz magadra Angyalom, aztán felült a vonatra és 15 évig megint nem láttam. Aztán később én ültem fel a vonatra, majd a repülőre és többet sosem láttam őt. De...

Imádom a gasztrofilmeket, egyrészt mindig romantikusak, másrészt habár az efajta mozikban a kiélezett konyhakés főszerepet kap, megsem hal meg senki a filmben. Ha abszolút kedvencet kell mondani, akkor az "Ételművész" - "Burnt" című film viszi el a prímet nálam, és nem csak a pofátlanul jóképű Bradley Cooper miatt, hanem mert egy hihetetlenül szórakoztató és érzelmes történet az étel szeretetéről, a szerelemről és a második esélyről. Én leborulok azok előtt, akiket élvezettel tölt el a sütés-főzés, és ösztönszerűen pakolgatják a félig kész ételekbe a még hiányzó hozzávalókat. És ha hiszitek, ha nem, én is tudok főzni. De miután egyedül maradtam, úgy éreztem a konyha egy kínzókamra, ha nincs akinek főzni. Úgyhogy feladtam, és azt is elfogadtam, hogy soha nem leszek a későn felfedezett, női Gordon Ramsay. Mikor P. felvetette a gondolatot, hogy főzzünk együtt, akkor megmondom őszintén egy kicsit beijedtem. Ennél nagyobb traumát rápakolni egy konyhát nagyívben elkerülő ...

Ez a kép az első igazi téli napon készült mióta beköltöztem Torontóba. A mosoly felszabadult, hiszen ezúttal nem kell havat lapátolnom. Miután egyedül maradtam sokáig azt hittem nem nevethetek, és a nagyon ritka, boldog pillanatok után is mindig bűntudatom volt. Első perctől tudtam, hogy csupán két választásom van: vagy elfogadom, hogy özvegy vagyok vagy szenvedek. Én az utóbbit választottam hosszú évekig. Az első hetekben, hónapokban a legnehezebb az volt, hogy tovább kellett élni, és rengeteg volt a kihívás. Hosszú ideig a YouTube volt a legjobb barátom. Ha elromlott a fűnyíró, eldugult a lefolyó, leállt a medence szivattyúja egyfolytában a YouTubon lógtam. Miután eladtam a házam Oshawában és az emlékeimmel együtt beköltöztem a városba megint sok minden megváltozott. Rengeteg dolog értelmét vesztette, és rengeteg minden átértékelődött, fontosságot nyert, például én saját magam. Az apróságok, amiket eddig fontosnak véltem, most semmiségnek tűnnek, és újra megtanultam élni. Még van mit...

Mostanság sokat gondolkodom azon, hogy a mai világban internet nélkül szinte lehetetlen ismerkedni. Az internetről pedig tudjátok, vegyes véleményem van. Egyrészt elrabolja az ember személyiségét, másrészt pedig kinyitja a világot előtted. A legújabb statisztikák szerint az internetnek köszönhetően minden 5. kapcsolat vagy barátság online kezdődik. P-vel az online világban futottunk össze. Egy szép magyar szó, azaz “Anyu” hozott össze minket, amit egy angol szövegben említett meg. Én lájkoltam az "Anyu"-ról szóló bejegyzését, majd ő megszólított, és kb. így indult el a beszélgetés előbb online, angolul, majd telefonon magyarul, végül találkoztunk is. P. angol akcentussal beszéli a magyart, én magyar akcentussal beszélem az angolt. Jó kis párosítás. Olyan érdekes, mert mikor vele beszélek az az érzés kavarog bennem, hogy ő még görcsösebben ragaszkodik a magyarságához mint én. Én magyar földön születtem, ő Kanadában, de mégis annyira erős benne a magyar öntudat, hogy szinte els...