Zsuzsa blogja

“Zsuzsikám már úgy vártalak! Ugyanbiza’ milyen dolgod lehetett, hogy ennyi ideig nem jöttél? Na, ülj le, egyél egy kis pörköltet, vegyél abból a zserbóból, direkt neked süttem, mert tudom, hogy a kedvenced. Igyál egy kis köményes pálinkát is, mert jobb étvágyad lesz. Mik azok a kalóriák, angyalom? Ne idegesíts már! Ezekkel a külföldi szavakkal visztek engem a sírba.” - így dorgált nagyanyám, és állandóan etetett, itatott mikor hozzá mentem. Mamánál mindig volt köményes pálinka, amiről úgy gondoltam, hogy a népi zsenialitás egyik terméke. Sokszor mikor beléptem a kapun már éreztem a kömény és a karamelizált cukor édes illatát, melynek az oldatával mama enyhítette a szilvapálinka májat károsító hatását. Mindig azt mondta egyek, igyak, mert soványabb és sápadtabb vagyok mint legutóbb látott, és hogy a városi levegő meg koszt nem tesz jót nekem. Szegény csak próbálkozott, hogy minél több indokkal, minél többször láthasson. A következő alkalommal már a temető kapujában kínáltak köményes pá...

Én kimondottan fiús kislány voltam, kényszerből. Anyámnak nem volt ideje fésülgetni, copfot fonni. Rövidre, fiúsra vágta a hajam, mindig a bátyám kinőtt ruháiban, cipőiben jártam, a szüleim nem voltak gazdagok. Senki sem kérdezte meg, hogy nekem ez így rendben van-e? Volt, hogy irigyeltem a fiúkat, úgy gondoltam, hogy nekik még pisilni is könnyebb. Komoly traumát jelentett számomra, hogy az óvodában, elemi és általános iskolában senkinek nem tetszettem a fiús külsőm miatt. Aztán a gimiben, egyetemen javult a helyzet, amikor már a saját ízlésem szerint kezdtem öltözködni. Akkor már jöttek az egyéb frusztrációk. Mi van, ha nem vagyok vonzó, mi van, ha senkinek sem kellek? Én soha nem néztem úgy ki, mint a divatmagazinok cicalányai. Pedig, mi nők úgy vagyunk megteremtve, hogy vágyunk arra, hogy szépek legyünk. És nem csupán hiúságból. Úgy gondoltam a szép nőket nem hagyják el, az okos nők pedig lelépnek még mielőtt elhagynák őket. Én egyik kategóriába sem illettem bele. Soká...

Nagyapám mindig azt mondta, hogyha a pincében nincsen bor, akkor az már nem is pince, hanem csak egy gödör. Tata nem sokat beszélgetett, ült a konyha egyik sarkában, a fatüzelésű kályha mellett, bort ivott és olvasott naphosszat. Nagymama mindig dorgálta: “Te Sándor, minek neked az a sok könyv?” Érdekes, mama sosem morgolódott a borivás miatt, csak az állandó olvasás miatt. A Küküllőmenti falvakban a borivás hozzátartozott a mindennapi élethez, az olvasás kevésbé. Makfalván például minden háznál készítettek királyléányka bort, de nem eladásra, hanem házi használatra, és ez tette tönkre a szüleim házasságát is. Bár bortermő vidéken születtem, bevallom töredelmesen nem sokat tudok a borokról. Irodalmat sem olvastam sokat, csak a szükségeset tanultam meg Petőfi, Csokonai vagy Vörösmarty bordalairól. Kedvenc borom a Chianti, de csak azért, mert egyszer kaptam ajándékba egy üveggel, és egy egyedül töltött karácsony este csak az volt a hűtőben. Megittam és megszerettem. Nem lett az életem r...

Akár gasztroblogot is írhatnék mióta P.-ét megismertem. Tegnap megjelent a szokásos szel íd mosolyával és egy jó nagy adag rakott krumplival, aztán ő maga is bevallotta, hogy az étel meg minden egyéb csak ürügy volt ahhoz, hogy lásson engem. Ime, egy újabb bizonyíték arra, hogy a romantika nem halt ki, csak más formát öltött. És bevallom őszintén ilyen finom “ürügyet” nagyon rég ettem. Közben turkálok az emlékezetemben rakott krumpli-ügyben. Van egy jó pár éve, hogy a budapesti Stand étteremben rendeltem rakott krumplit, és emlékszem olyan ad hoc választás volt, hiszen az azóta Michelin-csillagos vendéglőben ehettem volna nyúlgerincfilét chilis csokoládémártásban, baconbe tekert sárgadinnye-carpaccióval vagy akár kacsamájat is, ami nálam a kulináris keménydrogok közé tartozik, de én a rakott krumplit választottam. Nemes egyszerűséggel csak azért, mert nekem mindig is hevesebben dobogott a szívem a rakott krumpliért. Vannak olyan ételek, amelyek végigkísérik az embert a gyerekkorától a ...

Együtt hallgattuk a vonatkerekek kattogását P-vel egyik este. Megérkezett a vonat, hallod? - kérdezte azzal a melegséget sugárzó szel í d mosolyogával. Itt lakom hét hónapja, és még sosem vettem észre, sosem hallottam, hogy a vonat pár száz méterre robog el a lakásomtól. Talán jól szigetelt a tömbház, talán kevésbé volt fontos tény a vonat. Eddig. Hatéves voltam, amikor elütött egy teherautó. Ugyanarra az időre tehető az is, hogy megtudtam nekem is van apám. Egyéves koromban elhagyott, aztán, mikor elütött a teherautó bejött a kórházba. Nem tudtam ki az, de az ölelése nem tűnt idegennek. Akkor láttam először a szemében, hogy félt engem. Másodszor akkor, amikor bejelentettem, hogy elmegyek Kanadába. Láttam apámat sírni, kétszer. A kórházas emlék mély nyomot hagyott bennem, apám ott volt velem egy órát. Mikor elment, azt mondta, vigyázz magadra Angyalom, aztán felült a vonatra és 15 évig megint nem láttam. Aztán később én ültem fel a vonatra, majd a repülőre és többet sosem láttam őt. De...

Imádom a gasztrofilmeket, egyrészt mindig romantikusak, másrészt habár az efajta mozikban a kiélezett konyhakés főszerepet kap, megsem hal meg senki a filmben. Ha abszolút kedvencet kell mondani, akkor az "Ételművész" - "Burnt" című film viszi el a prímet nálam, és nem csak a pofátlanul jóképű Bradley Cooper miatt, hanem mert egy hihetetlenül szórakoztató és érzelmes történet az étel szeretetéről, a szerelemről és a második esélyről. Én leborulok azok előtt, akiket élvezettel tölt el a sütés-főzés, és ösztönszerűen pakolgatják a félig kész ételekbe a még hiányzó hozzávalókat. És ha hiszitek, ha nem, én is tudok főzni. De miután egyedül maradtam, úgy éreztem a konyha egy kínzókamra, ha nincs akinek főzni. Úgyhogy feladtam, és azt is elfogadtam, hogy soha nem leszek a későn felfedezett, női Gordon Ramsay. Mikor P. felvetette a gondolatot, hogy főzzünk együtt, akkor megmondom őszintén egy kicsit beijedtem. Ennél nagyobb traumát rápakolni egy konyhát nagyívben elkerülő ...

Ez a kép az első igazi téli napon készült mióta beköltöztem Torontóba. A mosoly felszabadult, hiszen ezúttal nem kell havat lapátolnom. Miután egyedül maradtam sokáig azt hittem nem nevethetek, és a nagyon ritka, boldog pillanatok után is mindig bűntudatom volt. Első perctől tudtam, hogy csupán két választásom van: vagy elfogadom, hogy özvegy vagyok vagy szenvedek. Én az utóbbit választottam hosszú évekig. Az első hetekben, hónapokban a legnehezebb az volt, hogy tovább kellett élni, és rengeteg volt a kihívás. Hosszú ideig a YouTube volt a legjobb barátom. Ha elromlott a fűnyíró, eldugult a lefolyó, leállt a medence szivattyúja egyfolytában a YouTubon lógtam. Miután eladtam a házam Oshawában és az emlékeimmel együtt beköltöztem a városba megint sok minden megváltozott. Rengeteg dolog értelmét vesztette, és rengeteg minden átértékelődött, fontosságot nyert, például én saját magam. Az apróságok, amiket eddig fontosnak véltem, most semmiségnek tűnnek, és újra megtanultam élni. Még van mit...

Mostanság sokat gondolkodom azon, hogy a mai világban internet nélkül szinte lehetetlen ismerkedni. Az internetről pedig tudjátok, vegyes véleményem van. Egyrészt elrabolja az ember személyiségét, másrészt pedig kinyitja a világot előtted. A legújabb statisztikák szerint az internetnek köszönhetően minden 5. kapcsolat vagy barátság online kezdődik. P-vel az online világban futottunk össze. Egy szép magyar szó, azaz “Anyu” hozott össze minket, amit egy angol szövegben említett meg. Én lájkoltam az "Anyu"-ról szóló bejegyzését, majd ő megszólított, és kb. így indult el a beszélgetés előbb online, angolul, majd telefonon magyarul, végül találkoztunk is. P. angol akcentussal beszéli a magyart, én magyar akcentussal beszélem az angolt. Jó kis párosítás. Olyan érdekes, mert mikor vele beszélek az az érzés kavarog bennem, hogy ő még görcsösebben ragaszkodik a magyarságához mint én. Én magyar földön születtem, ő Kanadában, de mégis annyira erős benne a magyar öntudat, hogy szinte els...

Miattatok vagyok itt - mondta Elton John utolsó torontói koncertjén. Ez a mondat szerénynek hangzik egy olyan ikonikus sztár szájából mint Elton John, akit Erzsébet királynő is lovággá ütött, és akinek utolsó torontói koncertjére több mint ötvenezren voltak kíváncsiak. Nem mondhatom magam egy fanatikus Elton John rajongónak, de mindig is csodáltam lendületes zenei stílusát és fenomenális zongoratudását, sokszor meghökkentem excentrikus megjelenésén, extravagáns, rikító színpadi flitteres ruháin, amelyeknél csak vibráló szemüvegei voltak feltűnőbbek, de elmondása szerint kirívó színpadi kinézetével a maga módján csak elnyomott gyerekkorától akart szabadulni. Kaotikus, hullámvasúthoz hasonlító élete legmeghatározobb dalait hozta el utolsó koncertjére, köztük néhány kedvencemet, Candle in The Wind, Don't let the Sun to Go Down on Me, Cold Heart, Your Song. Torontói koncertjén nem felejtette megemlíteni, hogy a város a második otthona, és mindig is a szíve csücske marad, hiszen férje,...

Nem kérdés számomra, hogy erdélyi magyarként egy román sportolónak szurkolok, ha az éppen nem egy magyarral mérkőzik meg. Természetesen, ha Bondár Anna játszotta volna a finálét Haleppel, akkor neki szurkoltam volna. Ez a választás szabadsága illetve sokszínűsége, és semmi köze a politikához. Én ezt úgy élem meg  három nyelven beszélő erdélyi magyarként, aki Romániában nőtt fel, érettségizett románból, és vannak román barátai,  hogy előnyből indulok azokkal szemben, akik csak egy nyelvet beszélnek. Ez így alakult ugye, és nem én döntöttem erről, de az évek során megtanultam ezzel együtt élni, és nem ennek a helyzetnek a hátrányain lovagolni többé, hanem élvezni az előnyeit. Mert vannak.  A kanadai nemzeti kupán a konstancai Simona Halep, és sok más jeles sportoló mellett a Torontóban született, Anglia színeiben játszó Emma Raducanu, a szintén Kanadában született román származású Bianca Andreescu és a magyarországi Bondár Anna is indult. Végül úgy alakult, hogy román-brazi...

Érdekes, illetve inspiráló kiállítás nyílt a szomszédságomban levő könyvtárban, ami ismételten alátámasztja a tényt, hogy Torontó a világ legmultikulturálisabb városa, lakosságának csaknem fele Kanadán kívül született. A nagy kollázsokból összeállított tárlat 57 bevándorló család történetét mutatja be, akik Kanadában szálltak partra egykoron. A kiállítás megálmodója, a ma 70 éves Sholom Wargon Ottawában született és a tárlata apja előtt tiszteleg, aki 1927-ben emigrált Lengyelországból. A történetek szereplői többnyire a 19. század elején, közepén érkeztek Kanadába háború, üldözés, szegénység, éhínség, pestis, elnyomás elöl menekülve. A bevándorlók történetei úgy vannak kiállítva, mint egy műalkotás, mindenki története egyedi, különleges erőről, bátorságról, eltökéltségről, kitartásról, áldozatvállalásról szól, és mindezekhez társul a példaértékű munkamorál. Természetesen, az 57 történet egyik kiemelkedő alakja egy magyar, Judith Kálmán, akinek szüleit a háború majd az 1956-os eseménye...

Hát hol is kezdjem. Két nagyon zsúfolt hónap van mögöttem, sok történéssel, újdonsággal. Még szinte én sem hiszem el, de városlakó lettem. Május elején másfél nap alatt döntöttem el, hogy eladom a házam, és beköltözök Torontóba. Hirtelen döntés volt, egy váratlan hír következménye...  Szóval egy májusi reggelen indultam volna el otthonról, és az amúgy minden lében kanál szomszéd asszonyom megkérdezte, hogy kaptam-e levelet a városházától. Mondom nem, aztán közölte, hogy az utcánkban nagy ép í tkezés lesz jövő évtől, az utcánkban levő parkot átép í tik, és az autópályát is kiszéles í tik, ami azt jelenti, hogy közelebb kerül hozzánk. A hír annyira sokkolt, hogy konzultáltam a gyerekeimmel, és már a következő héten meglett a meszelés, felkerült a ház a piacra, és három nap alatt el is kelt. El kell mondjam azt, hogy ugyan az autópálya közelsége adta meg az okot a hirtelen költözéshez, de ez a lépés amúgy benne volt a terveimben. Ennek több oka is volt. A ház túl sok volt és túl nagy ...

Eljöttek a gyerekek húsvétra, aminek nagyon örültem. Még a kicsi lány is jött, pedig éjszaka dolgozott. Nem hagyományos húsvéti ebéd volt, hanem liszt-, olaj-, zsír-, cukor- és majonézmentes. Amióta baj lett a gyomrommal azóta próbálok ezek nélkül élni. Mandulalisztet használtam, és panírnak kukoricapelyhet, nem olajban, sütőben sütöttem ki a csirkeszeleteket, volt töltött tojás is, de majonéz nélkül, cukkini-fasírt, pulykafasírt, edemame saláta, édesburgonyapüré zsírszegény krémtúróval kikavarva, sajtos, baconos kelbimbó és narancsos-gyömbéres sárgarépara-krémleves. Desszertnek joghurtos torta és édes sajttekercs. Cukor helyett Steviát használok, ami  gyümölcsökből nyert édesítőszer, nulla kalória. Azért jóllaktunk...  A gyerekek azt mondták minden finom volt. S., a minden lében kanál szomszédom is átjött, pedig mondtam mi lesz az ebéd, de azért megjelent és evett rendesen, megjegyzem, a kanadaiak nem rajonganak az efféle kajáért. Szerintem a társaság miatt is jött, és b...

Nézem a CNN hírcsatornát, közben forralom a vizet a reggeli teámhoz. Kitört a háború az öreg kontinensen. Putyin megtámadta Ukrajnát, emberek rettegnek, menekülnek. A pánikba esett kijevi lakosok metróalagutakban keresnek menedéket. Tegnap talán még ők is békésen teáztak, kávéztak reggel. Ma már rettegnek. Ukrajna, Kijev új világra ébredt. Tegnap még béke volt, ma már háború. A civil lakosság nagyrésze elindult a biztonságosnak remélt területek felé. Menekülőkkel teli autók, családok tartanak a határok felé, gyerekekkel a hátsó ülésen... Miközben próbálok tájékozódni az európai helyzetről Koncz Zsuzsa üzenete jelenik meg az idővonalamon...   "Békét és reménységet Békét a világnak Békét és reménységet Az ember ennyit csak kívánhat..." Hallgassátok meg a dalt, és reménykedjünk... (ZsuzsaL)