Bryan Adams – a múlt emléke, a jelen ajándéka

Eltelt az idő fölöttem, de bizony fölötte is… Nézem a színpadon álló ismerős ismeretlent. Tízezrek körülöttem, de én harmincegynéhány évvel ezelőtti önmagam keresem ebben a miliőben. És bevillan egy házibuli a nyolcvanas évekből, amikor Bryan Adams andalító zenéjére lassúztunk. Eszembe jut egy kirándulás, egy őszinte mosoly, egy mindent elmondó ölelés, egy gyengéd simogatás. Diákkorom emlékei, életre kelt régi képkockák, összeragasztott magnószalagok, éber mámorú hajnalok… A rekedtes hanghoz nem volt képünk, nem értettük a dal mondanivalóját, de mégis tudtuk, hogy rólunk, a pillanatról, a szerelemről szól, és a boldogító vágyakozás mindent felülmúlt. Akkor azt hittük mindenre futja az időnkből, az élet örökké tart, egyenesen, szívből álmodtunk, szerettünk, és meggyőződéssel énekeltük, hogy „Straight from the heart…”

Ma már tudom az élet mulandó, akárcsak a boldogság, és aki egyszer elmegy, az többé nem jön vissza. Ma, kétezertizennyolcban Torontó legnagyobb koncerttermében itt van velem szemben a fiatalságom, életem egy darabja. Eltelt több mint három évtized és egy légtérben vagyok Bryan Adams-szel, és szinte érzem, hogy a múló idő is itt áll mellettem, mellettünk. Most már megértek mindent, amit a nagy szerelmek idején nem is akartam megérteni, mert azt hittem a fiatalság örökké tart. És tudom, hogy az idő ugyan átrajzolta az arcom, de az élet nemcsak elvett, hanem adott is. Sok mindent, amiért hálás vagyok. Például Bryan Adams zenéjét, a pillanatot, amikor rádöbbentem arra, hogy a zene tesz kortalanná, és az idő tesz tartalmassá egy életet. Groteszk ez a kép, de egyben idilli is.

Állva tapsolok, és lassan eljut a tudatomig, hogy a mellettem álló Bryan Adams-rajongó már sokadszorra kérdezi meg: Jól vagy? És már érzem is az arcomon a szememből legördülő könnycseppet. Csak az egyik szemem sír, a másik meg nem… Igen, nagyon jól vagyok.
-Zsuzsa L.-