Zsuzsa blogja

Ma alig értem be munkába, jött is a hír, hogy ítéletidő lesz. Munka ide vagy oda, Kanada az az ország, ahol az emberek biztonsága mindennél fontosabb, és délben mondja a főnököm, hogy indulhatok is haza, mielőtt még ránkszakad a hó, és nem rekedek meg Torontóban. A szomszéd irodában dolgozó kolléganőm hazáig hozott, útközben szívügyekről beszélgettünk. Szóval mindenkiről mindent kitárgyaltunk volna, de a forgalom annyira jó volt még abban a kora délutáni órában, hogy maradt még pletykálnivaló az elkövetkező napokra is. Hálistennek. Mert azóta már több mint kétszáz repülőjáratot töröltek, és sokan nem jutottak haza. Nekem megint szerencsém volt. A kutyám is meglepődött, hogy milyen hamar hazaértem. Zavarában délután követelte a vacsorát, és én persze engedtem a zsarolásnak. Szeretnék erélyesebb lenni vele, következetesebb, de azt hiszem én ezt a csatát már elvesztettem. De nem bánom, tudomásul veszem, hogy ő láncok nélkül szeret élni. Én is, más is. Nem hallgat rám, csak ha akar,

Mikor a hideg Kanadából elindultam meghódítani a napsütötte Barcelonát nem is sejtettem, hogy visszájára fog elsülni a dolog, és a katalán főváros fog meghódítani engem.   Egy pár nappal ezelőtt még narancsfák alatt sétáltam, a gyümölcsöt érlelő nap is simogatta az arcomat, a lelkemet, és úgy éreztem, hogy bármikor új életet tudnék kezdeni Spanyolországban. Most túlteng bennem a kultúra, a történelem, a hagyomány, a misztikum, a spanyol sonka, a boldogság, és úgy gondolom, hogy a realitástól elszakadt képet tudnék festeni a katalán fővárosról. De milyent is lehetne egy olyan városról, ahol annyi őrült zseni alkotott, mint az ellentmondásokkal teli különc Salvador Dalí, a káoszból is harmóniát teremtő Picasso, a hagyományokat teljesen felrúgó, provokatív Joan Miró, vagy az építész Gaudí, akiről az idő bebizonyította, hogy nem bolond volt, hanem géniusz.   Próbálom feldolgozni azt a sok élményt, kedvességet és szeretetet amit Spanyolország adott nekem, és amit Spanyolországban k

Mikor már a szomszéd utolsó petárdája is elfogyott eszembe jutott a lencsefőzelék, amelyet a nagy lányom készített, és a pezsgő, amelyiket szintén a gyerekektől kaptam. Ha bejön a babona még hálás leszek a lánynak, hogy szilveszter éjszakáján nem maradtam bőséghozó lencse nélkül.  Kicsit elgondolkodtatóra sikeredett az év utolsó napja is, valahogy kontrasztos lett, mindenből jutott egy kicsi. Ebbe a napba nagyon sok ember besűrűsödik akik fontosak nekem. Telefon- és videóhívások, üzenetek, blogbejegyzések, szösszenet. Van, aki boldog, aki megkeseredett, aki reménykedő vagy reményvesztett, és van aki nem nyilatkozik.   Próbatétel is ez a nap. Örülni más boldogságának, meghallgatni mások terveit, bánatát, keserűségét, magányát, és közben rájönni arra, hogy a türelem az, mikor elfogadjuk, hogy a másik ember nem tökéletes. Beszélni akkor is, ha elfogynak a szavak, és akkor is, ha már semmi újat nem tudunk mondani egymásnak, mert hanem meghal a szeretet, a kapcsolat, és közben újra