Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Azok a boldog szemetes idők...

Felhív a szomszéd pénteken, kérdi, jól vagyok, minden rendben?  Nem értem a kérdést. Azt mondja három hete nem tettem ki szemetet a ház elé, aggódik értem. Pedig olyan egyszerű ezt megmagyarázni: nem vagyok itthon, nem főzök, nincs látogatóm, nincs szemét. De jelentem azért élek, nagyon is. És nem azért élek, hogy szemeteljek. Volt idő, amikor nekünk is volt szemetünk, de akkor volt család, főztem, itt voltak a gyerekek, jöttek barátok, ismerősök. Az élet egyedül hagyott, a gyerekek kirepültek, minden megváltozott körülöttem, csak a szomszédok maradtak. Azok voltak a boldog szemetes idők, most új időszámítás van.
Erről jut eszembe, hogy Európa után múlt héten mi is állítottuk az órát. Most sötétben megyek el munkába, és sötétben jövök haza, a szomszéd pedig nyugtatót kap karácsonyra. Az óraátállítás amúgy komoly kihívás, mert annyi az óra a házamban, hogy mire mindegyiket megtalálom addigra megint kell visszaállítani őket.  Hajnalban kelek, a nappaliban kávézok, ha jobbra nézek a kan…
Legutóbbi bejegyzések

Az élethez hangulat kell

Tegnap mondom a főnökömnek, hogy milyen üres lenne az életem munka nélkül. Megölelt. Jó a légkör bent, egy ideje mindenből poént tudunk csinálni. Ez a jó hangulat átsegített nehéz időkön, és ezért nagyon hálás vagyok. A munkaidő is pik-pak eltelik. Pedig vannak feszült helyzetek, de a nap végére minden normalizálódik. Szerinte nincs a világon olyan probléma amit ne oldana meg a pozitív hozzáállás meg egy csésze kávé. Szóval most is kávézom, de no para, semmi problémám nincs már jó ideje. Közben nézem a blogom statisztikáját, és látom, hogy egyre többen olvastok, és ez jólesik. Tehát nem csak magamnak írok. És sokan vagytok sok helyről. Bámulom a térképet, az Európát és Kanadát elválasztó mérhetetlen nagy vizet, és sokszor szeretném kihúzni a dugót az óceán fenekéről, hogy hátha így közelebb kerülnék térben és időben azokhoz akik még fontosak nekem. Sokan írtatok, hogy szerettek olvasni, köszönöm. Vannak rendszeres olvasóim, innen és határon túlról, barátok, ismerősök, régi iskolatársak…

Az én választásom

Öt férfi áll az ajtómban. És éppen nem vagyok otthon. Valami rendkívüli történik, hiszen öt év alatt összeadva nem állt ennyi jólöltözött férfi a házam előtt. Boltban vagyok, de a technikának köszönhetően látom a kamerámban, hogy ott várnak, beszélgetnek, nevetgélnek, nyomják a csengőm, üzenetet hagynak. Ez pont úgy érint, mintha egyszemélyben most vesztettem volna el a mohácsi csatát. Újra és újra visszatekerek, és nézem az ajtóm előtt lejátszodó kisfilmet. Hang nélkül pont olyan, mintha Amerikából jöttem, mesterségem címerét játszanánk. Próbálom kitalálni a foglalkozásukat, ám akárhogyan is erőltetem, nem megy. De hát mindenki kreatív, ha rá van kényszerítve. Aki legközelebb áll a kamerához, nem az én esetem, de meglehetősen fitt, magas, talán joga- vagy tánctanár, és már látom is rózsával a szájában, tangóléptekkel közeledni. Hazaérkezem, kézbe veszem az ajtómba tűzött fényképes lapot. Sajnálom, elkerültük egymást, olvasom az elég közvetlennek hangzó üzenetet, és még szmájli is van m…

Jó reggelt ősz...

Észrevétlenül, szinte átmenet nélkül köszöntött be az ősz. Csak azt érzem, hogy velem együtt lépked az avaron, és már nem kapaszkodom annyira a nyárba. A múltamra gondolok, ami lehulló levélkénk tűnik el, de mégis képes megszépíteni az életem. Olyan sanzonosan, meghitten szökött be az ősz a szívembe, hogy rá bíztam minden mosolyomat, titkomat, bakancslistámat. Ránézek az őszi fotóra, és nem szeretném megállítani az időt, csak elraktározni a tegnapi pillanatot. Az ősz és én sétálunk az avaron. Beragyogja a nap a lombtalan fákat. Sugara a lelkemhez ér, bátorít, hogy az elmúlás is adhat új életet. Felkapja az őszi szél e szárnyaló gondolatom, és messzire viszi, nagyon messzire, ahol ugyanaz a napsugár ragyogja be ugyanazt az őszt.   Máshol is szép az ősz. Szelíd tekintetű, mely nem csak visz, hanem hoz is. Tegnap még úgy búcsúztunk, hogy: Jó estét nyár...   Ma már úgy ébredek, hogy: Jó reggelt ősz, jó reggelt élet…
-Zsuzsa L.-




A szeretet emléke

Egy gyerekkori emlék jár a fejemben reggel óta. Bejött a víz a házunkba, megállíthatatlan volt, könyörtelenül elöntött mindent. A hetvenes években egyetlen értékünk volt, a tévé. Édesanyám föltette a fehér-fekete televíziót a szekrény tetejére, fölcsavarta a szőnyeget, jött a szomszéd, a nyakába vett engem, egy másik a bátyámat az ölébe, és menekültünk. Imádtam az árvizet, olyankor palacsintát, pánkót, csörögét ettünk. Gyerek voltam, hatéves körüli, még igazából nem tudtam mi a különbség a rossz és a jó között, ezért, ha süteményt akartam enni, álltam az ablakban, imádkoztam, Istenem, bárcsak esne az eső, jönne a Kis-Küküllő be a házba, és mi menekülnénk nagynénémhez, aki olyan finomakat sütött, és elárasztott a szeretetével. Közben remek humora volt, akárcsak minden Marton-lánynak. Később felnőttként, megértve mindent, csodáltam, kilenc gyerek, mostoha körülmények, és mégis több volt a vidámság, mint a panasz, több volt a szeretet, mint a harag. 
Erdélyben járva meglátogattam, és fárad…

Hála-listám

A hűtőm pillanatnyilag egy űrhajóra emlékeztet. Bármikor föl lehetne lőni az űrbe, a gravitáció semmit nem dobálna szét benne, mert üres. Hajnalban megyek el itthonról, este érkezem haza, mindig bent eszek a munkahelyen, semmi értelme, hogy bármi is megrohadjon a hűtőmben. De hálás vagyok a főnökömnek, aki gyakran meghív ebédelni, vagy néha reggelit is hoz. Az elektromos kályhámról sem sok mindent tudok írni, néha letörölöm a port róla, májusban főztem utoljára, amikor itt voltak a bátyámék. Utána jött a nyár, elutaztam, hazajöttem, ha meglátogattak a gyerekek a kerti grillsütőt használtuk, vagy elmentünk vendéglőbe. Most próbálom felidézni a húsleves és töltött káposzta receptjét, szerintem menni fog gugli nélkül is. Jönnek a gyerekek hétvégén, úgyhogy vissza kell térni a földre, és meg kell tölteni a hűtőt, no meg a pulykát. Hálaadás lesz. Nem a mi ünnepünk, de megtartjuk, mert ilyenkor szabadok a lányok, tudunk találkozni, és minden egyes együttlét egy ajándék. Ünnepi ebéd lesz, puly…

Szirupos hétvége

Megint nem az van amit én akarok. De gondolom ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül. Egészséges szeretnék lenni, de influenzás vagyok. Az orvosom azt mondja, nincs olyan diagnózis, hogy megfázás, csak vírus. Elhiszem neki, de akkor kitől szereztem be? Virágot, csokit, táviratot, vacsorameghívást szeretnék küldeni neki hálából. De nem nagyon találkoztam beteg emberrel mostanában. Együttérzésből lehet valaki beteg? Hívom az Ubert, hogy eljussak a patikába. Egyet köhintek, a sofőr belenéz a visszapillantó tükörbe, empátiával a hangjában kérdezi: minden rendben van? Most, ha azt mondom nem, akkor tudnál segíteni? Kicsit fáradt és feszült vagyok, valószínű a láz miatt. Összeszedem a maradék erőmet, és kedvesen nyugtatom meg, semmi gond. Közben az amerikai horrorfilmek jutnak eszembe, amikor a főhős ezer sebből vérzik, és a mellékszereplő nyugodt hangon megkérdezi: jól vagy? A patikus már vár, együttérzéssel adja át a gyógyszeres tasakot. Úgy beszél hozzám, mintha rokon lenne, de ferde a szeme…

Van egy láncfűrészed?

Szeretem a kávét, önbizalmat ad. Furán hangzik, de megmagyarázom. Beérkezem munkába, főzöm a kávét, a nap rásüt a kávéfőzőre, és a krómozott szerkezeten egy csinos nő tükröződik vissza. Mintha ismerném. Kockás inget és G-Star Raw enyhén szakított farmert visel. A hátam mögé nézek. Te jó ég, ez én vagyok. A felismerés hízelgő, kissé megdobja a hangulatom, annak ellenére, hogy a torzított valóság tükröződik vissza. Minden önbizalom-hiányos nőnek kellene egy svájci Jura kávéfőző, és akkor reggel nem a tükröt faggatná, hogy: Tükröm, tükröm, ha nem vagyok csinos, akkor pofa be... hanem csak megfőzné a kávét, meginná, és már meg is lenne az önbizalom-pótló folyékony tabletta. Persze, a valósághoz az is hozzátartozik, hogy ez a kávéfőző több ezer dollárba kerül, de hát nem megéri? A mai piaci árakat tekintve olcsóbb lenne, mint egy zsírleszívás. Sokszor ok nélkül aggódom. Nehezen ismerkedem. Mindig valami rosszra várok. Az ismerőseim sokkal vonzóbbak, mint én. Félek a visszautasítástól. Ezek a…

Boldog hétfő

Hideg van, fázom. Úgy ülök fel a buszra, vonatra, hogy elromlott a fülhallgatóm. Kicsit bosszant, mert utazás közben zavarnak a külső hangok, elvonják a figyelmemet a gondolataimról. Ma reggel hallom a buszsofőr hangján, miszerint örül, hogy újra lát. Máskor olyan hangos a zene a fülemben, hogy a szájáról olvasom le, amit mond. Ezen kissé meglepődöm, és szégyellem, hogy eddig sosem hallottam meg, hogy mennyire igyekszik feldobni a kezdődő napom, hetem. A vonaton meleg van, jólesik. Előveszem a laptopot, de nem tudok koncentrálni, zsongás van körülöttem, és bárkire nézek, mosolyog. Mi van ma az emberekkel? Akarom mondani, ébresztő, hétfő van, de amúgy most ennek a bizonyos vasárnap utáni hétfőnek én is örvendek. Hallom a hangosbemondóban, hogy bár zord az idő, de semmi ok a lehangoltságra, mert ma a Toronto Blue Jays nyerni fog. Körbenézek, mindenki mosolyog, néhányan hangosan nevetnek. Úgy látszik itt egyedül én tudok csak annyit a baseballról, hogy ütő és labda kell hozzá, mindenki m…

Név nélkül

Ma megszámoltam, összesen 36-szor írtam le a nevem hivatalos levelek végén úgy, hogy Susana. Valaki ma Zsuzsának szólított, és a hátam mögé néztem, hogy vajon kit keresnek... 
Egy gyerek sok mindent kap a szüleitől, de kevés olyasmit, ami egy életen át sajátja marad, és ez a neve. Én így jártam. Járhattam volna rosszabbul is, hogy az egykori román törvények másítják meg a nevem. De nem így történt, hanem saját akaratomból. Az indiánok akkor adtak nevet a gyereknek, ha az véghezvitte az első bátor tettét. Az enyém talán az volt, amikor tíz évvel ezelőtt Bukarestben felültem a repülőre. Leszálltam egy más világban és kiérdemeltem egy új nevet. A hivatalos aláírásban ott van a nevem szépen magyarul, de mert barátságos vagyok, mindig aláírom angolul is. Van, aki így is megpróbál kedves lenni, de az a bizonyos bicska mindig beletörik a próbálkozásba. Bonyolult egy kanadainak, túl sok a mássalhangzó benne... egy idő után mindenki feladja. Aki azt mondja, hogy a név nem fontos, az próbálja meg…

Érzelem-gomb…

Tanultam egy új szót: Érzelem-gomb... Valaki azt mondta nekem a napokban, hogy meg kell vizsgálnom, hogy működik-e még bennem az a bizonyos érzelem-gomb... Azóta is ezen gondolkodom, és azon, hogy milyen sokféle érzelem és milyen sokféle gomb van... Mostanában Márait olvasok. Jót tesz a lelkemnek, jókat ír az életről, azt mondja: Ember vagy, tehát szenvedned kell, s szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy. Ebben van igazság, nem is kevés. Igy visszatekintve az elmúlt periódusra, az ember csak megy előre, felülkerekedve a szenvedésen, és nyomkodja minden nap ugyanazokat a gombokat… Ébresztőóra, elektromos fogkefe, kávéfőző, riasztó, laptop, telefon, távirányító és már megint ébresztőóra… Az élet megtanított arra, hogy rövid is tud lenni. Kegyetlen lecke volt. Néha Passengert hallgatok és emlékeztetem magam, hogy az élet azért van, hogy éljünk. Life's for the living so live it… Valóban, kellene élni, mert egyszer minden dal véget ér, mindig van egy utolsó hangjegy. Néha meglátogat…

Tökéletes vagyok, vagy mégsem...

Darling, you look perfect tonight... erre ébredek reggel, és olyan hangosan énekli Ed Sheeran, hogy bukósisakkal a fejemen is hallanám. Sebaj, pont így szeretem, növeli az önbizalmam, elhiszem neki, hogy tökéletes vagyok. Nyitom a hátsó ajtót, de a kutyám meg sem mozdul. Könyörgök neki, hogy menjen le az udvarra, de mint mindig, most sem hallgat rám. Néha úgy gondolom, hogy haragszik azért, mert az élet úgy hozta, hogy én maradtam itt vele. Hozzászoktam, nem erőltetem, de nem is adom fel, hogy megváltoztassam az attitűdjét. Ezen tűnődöm, miközben érzékelem, hogy a zenét elnyomja valami hangosabb. A riasztóm, már megint. Próbálok eljutni minél rövidebb idő alatt a hátsó ajtótól a bejárati ajtóig, és beütni a kódot. De a telefonhívást nem úszom meg. Kanadában vagyunk, hajnali órában is barátságos hang kérdezi a biztonsági kódot, a postakódot, címem, nevem, telefonszámom. Tökéletes választ adok mindenre, ezen én is csodálkozom. Mindenki megnyugszik. Amúgy reklamálni fogok. Miért van lekor…

Egy rossz nap is lehet jó

Van olyan nap, ami rosszul indul, de jól végződik, van, ami jól indul és még jobban végződik, van amelyik remekül indul és rosszul végződik, de van olyan is, ami rosszul indul és még rosszabbul ér véget... Én mindig optimista voltam, mikor szar napom volt is azzal vigasztaltam magam, hogy ennél még pocsékabb is lehetett volna, hiszen a gennyből is lehet habot verni. Tegnap, mint minden reggel, és minden pénteken jobb lábbal keltem fel, két lábbal nyomtam a szobabiciklit, a nap sütött, a szomszéd felvett a buszmegállóból, és a reggeli kávé is habos volt a munkahelyen. Telt a nap, és egyre nyomasztóbb lett minden perc, de csak magamat okolhatnám érte. Délután felülök az első buszra. Nem számít merre megy, csak vigyen, minél messzebb, minél gyorsabban. Hát elvitt  délre, észak helyett, de kit érdekel?Ismeretlen helyen szállok le a buszról, és ez visszaránt a realitás talajára. Gondolkodom. Világgá nem mehetek, mert hamuba sült pogácsa nincs nálam, de van GPS-em, ami segíthet megtalálni a v…

Bryan Adams – a múlt emléke, a jelen ajándéka

Eltelt az idő fölöttem, de bizony fölötte is… Nézem a színpadon álló ismerős ismeretlent. Tízezrek körülöttem, de én harmincegynéhány évvel ezelőtti önmagam keresem ebben a miliőben. És bevillan egy házibuli a nyolcvanas évekből, amikor Bryan Adams andalító zenéjére lassúztunk. Diákkorom emlékei, életre kelt régi képkockák, összeragasztott magnószalagok, éber mámorú hajnalok… A rekedtes hanghoz nem volt képünk, nem értettük a dal mondanivalóját, de mégis tudtuk, hogy rólunk, a pillanatról, a szerelemről szól, és a boldogító vágyakozás mindent felülmúlt. Akkor azt hittük mindenre futja az időnkből, az élet örökké tart, egyenesen, szívből álmodtunk, szerettünk, és meggyőződéssel énekeltük, hogy „Straight from the heart…” Ma már tudom az élet mulandó, akárcsak a boldogság, és aki egyszer elmegy, az többé nem jön vissza. Ma, kétezertizennyolcban Torontó legnagyobb koncerttermében itt van velem szemben a fiatalságom, életem egy darabja. Eltelt több mint három évtized és egy légtérben vagyok…

Piros zoknis ünnep

Kanada napján, július elsején életbe lépett a Justin Trudeau miniszterelnök által beígért amerikai termékekre kivetett vámtarifa. A kanadai miniszterelnök betartotta ígéretét, és miután Donald Trump amerikai elnök büntetővámot vezetett be az Egyesült Államokba bevitt kanadai acélra és alumíniumra válaszlépésként Trudeau adót vetett ki amerikai fogyasztói termékek széles skálájára. Kanada ellenlépése 16,6 milliárd dolláros díjszabás bevezetését eredményezi. Trudeau telefonon közölte Trumppal, hogy „nem volt más választása”. Donald Trump a Fox televíziónak adott interjújában azt mondta, hogy egyelőre elhalasztja az észak-amerikai szabadkereskedelmi megállapodás felülvizsgált verziójának aláírását, és továbbra is azzal fenyegetőzött, hogy vámokat szab ki a Kanadából behozott autókra. A kereskedelmi vita ellenére Donald Trump barátságos hangvételű sajtóközleményben köszöntötte a július elsején 151. születésnapját ünneplő Kanadát és annak állampolgárait. Mint fogalmazott: Kanada és az Egyes…

Erdély és Mozart

Jó minőségű Mozart szól halkan az autóban. Bevallom, nem tudok vállalható véleményt mondani Mozartról. Mint ahogy nem tudok nyilatkozni Erdélyről, Székelyföldről sem. Nincsenek szavaim, hiszen annyiféleképpen elmondták mások nálam hitelesebben, méltóbban és jellemzőbben. Csodálom Erdélyt, mint ahogy egykor a gyermek Mozartot egész Európa. Igyekszem felfedezni újra a felfedezhetetlent, a mindig ámulatba ejtő rejtélyes szülőföldem. Hogy elvigyem magammal emlékét az új világba. Csendben ülök a száguldó autóban, és próbálom Mozart kozmoszát beépíteni ebbe a csodálatos székelyföldi univerzumba. Hallgatom ezt a varázslatos muzsikát, és azon töprengek, hogy vajon hol lakik az idő? Az idő, amely nem hagyta meghalni bennem sem Erdélyt, sem Mozartot, sem megannyi emléket. És bár kifut az út a lábam alól, de rám talál egy régi érzés, ami visszalopakodik a szívembe, mint ahogy a pillangó szárnyat bont, és meghalni is elfelejt.
-Zsuzsa L.- Fotó: Boér Károly

A királyi esküvő margójára

Esküvői lázban égett egész Kanada, miután Harry herceg, Károly brit trónörökös másodszülött fia ma feleségül vette Meghan Markle amerikai születésű színésznőt. A kanadaiaknak több szempontból is fontos a friggy. A pár első közös hivatalos megjelenésére Torontóban került sor az Invictus Games, vagyis „A legyőzhetetlenek játéka” elnevezésű, sérült háborús veteránoknak kiírt sportversenyen. A katonai paralimpiát Harry herceg alapította, aki maga is szolgált Afganisztánban. Ugyanakkor Meghan Markle, aki az elmúlt évben egy Kanadában forgatott sorozat egyik főszereplője, torontói bérelt otthonában többször is vendégül látta a herceget. És nem utolsó sorban azért is fontos a kanadaiaknak az esküvő, mert bár szimbolikus és reprezentációs szerepe van, II. Erzsébet brit királynő, a herceg nagymamája Kanada uralkodója. Az ő személye testesíti meg az államot, rá esküsznek fel a kanadai miniszterek, hivatalnokok, katonák.
Harry herceg és Meghan Markle esküvőjének tiszteletére a Kanadai Királyi P…

Lecke a szeretetről

Többféle ölelés van. Van, amelyik megnyugtat, biztonságot ad, vigasztal, de van, amelyik üzenetet hordoz. Szakállas fiatalember ránk mosolyog Torontó belvárosában. Áll a tömeg közepén, kezében óriásplakát, amely azt hirdeti: Ölelés ingyen! Ott, ahol mindenből a legdrágábbat árulják, van valami ingyen, az ölelés.  Nézem a ruháját, szakállát, kavarognak bennem a gondolatok, kérdések. Vajon milyen nemzetiségű, vallású, honnan jött? Ki ő? Egy idegen. Vajon miért van szüksége az ölelésre? És miközben ezen töprengek nyolcvanéves, fehér hajú édesanyám odalép hozzá és megöleli. Elszégyellem magam, belémhasít a felismerés. Hiszen éppen ez az üzenete a jelenlétének: nem számít sem a hovátartozásod, sem a vallásod, győzd le a szorongásod, félelmed, előítéleteid és ölelj meg! Tárd ki a szíved és a karod. Nem kerül semmibe, hogy önzetlen szeretetet adj. És legyél bárki, neked is szükséged van egy ölelésre. Mit ne mondjak, jó lecke volt!

-Zsuzsa L.-