Tegnap gyönyörű, olyan tavaszodik hangulatú vasárnap volt. Áprily Lajos dallamos sorai villantak be a gondolataimba: „Sáncban a hóvíz, könnyű hajót visz... Messze határba indul az árva, lenge madárka...” Ragyogó napsütésben, temetésre megyek, vigasztalni, támogatni az árvát, egyedül maradtat. Csak ketten voltak egymásnak itt Kanadában, anya és lánya. Sem rokon, sem barát, ismerős is csak kevés. Kijött a lány, maga mögött hagyva az országot, ahol megszületett, felnőtt, ahol része volt mindenben, de legfőképpen nagyon sok megpróbáltatásban, meghurcoltatásban. Kivándorolt a jobb megélhetésért, de mindenekelőtt az előítéletektől mentes életért. Volt bátorsága új életet kezdeni egy olyan világban, amelyet nem ismert, ahol idegenekre volt utalva. Ma szalag mellett dolgozik, éjszaka egy gyárban, becsülettel megállja a helyét, naponta megvívja saját kis illetve nagy küzdelmeit. A semmiből sikerült megteremtenie a feltételeket a jobb élethez, hogy neki és a mamának könnyebb, gond mentes mindenn