Fekszem a fűben, belenézek a napba, és arra gondolok, hogy egy hónap múlva ugyanezt a ragyogó napot fogom látni már Európában, Erdélyben. Két síkon élem az életem itt Kanadában, és azt hiszem teszik ezt hozzám hasonlóan sokan mások is, akik valamilyen ok miatt elhagyták a szülőföldjüket. Elismerem, vesztettünk, sok mindent, főleg a család, a barátok közelségét, de nyertünk is, gazdagabbak lettünk egy más világgal, más lehetőségek nyíltak meg előttünk, más dolgok lettek fontosak. Mindegyre rá kell döbbenem, hogy mi, európaiak sokkal bonyolultabban gondolkodunk, élünk, mint az itt született, vagy már régóta itt élő kanadai emberek. Őket legfennebb az érdekli, hogy honnan jöttünk, a múltunk, az kevésbé. Egy ízig-vérig kanadaival vacsorázok. Említem neki, hogy blogot írok magyarul, erre azt mondja, hogy kezdjek el már kanadai lenni, hiszen itt van az otthonom. Közben olyan véresen eszi a steak-et, hogy már azt hiszem Drakula feltámadt, és itt ül velem szemben. A kanadaiak