Hatvankét éves volt, amikor találkozhattam vele. Olyan „álmodtam vagy igaz talán” élmény volt akkoriban, a rendszerváltás utáni években beszélgetni ifjúságom zenei életének meghatározó alakjával. Immár tizenhat éve, hogy a sepsiszentgyörgyi sportcsarnokban együtt énekelhettem vele és másokkal azokat a slágereket, amelyeken felnőttem, szerelmes lettem, csalódtam, álmodtam és újrakezdtem. Kétezerötben, túl a hatvanon is tele volt lendülettel, sem az együttes sem a közönség nem mutatta jelét annak, hogy az „időrabló titkon köztünk járt”. „Napot hozott, csillagot” Székelyföldre, eljött hozzánk a „Petróleumlámpa”, az „Égi vándor”, „Trombitás Frédi” és a „Csillaglány” társaságában, de a „Gyöngyhajú lányt” sem felejtette otthon. Akkor azt mondta nekem, „pontosan úgy fogadtak a székely emberek, ahogyan vártuk, nagy szeretettel”. Én, ma ugyanazzal a nagy szeretettel búcsúzom tőled Mecky. Ég veled Kóbor János! A szívemben örökre ott marad a zenéd... -Zsuzsa L.- A fotó 2005 októberében készül