Mához egy hétre már nem leszek itt...

Gyorsan leszögezek két dolgot: a családi fotó tavaly készült, és azóta sem lettem Dupla Kávé rajongó, de az egyik kollégám eszembe juttatta ezt a címadó dalt, és igencsak jó kedvre derültem tőle. Munkába menet olyan telitalálat-féle volt a skandináv lottón,  hiszen valóban, mához egy hétre már nem leszek Kanadában, Stockholmban leszek, majd Budapesten, illetve Erdélyben, és bár szeretek itt lenni, de már nagyon vágyom Európába, és nagyon hiányoznak az otthoniak. 

Ám maradjunk egy kicsit a zenei kliséparádék fejedelménél, a Dupla Kávénál. Eszembe juttatta a fiatalságom, amikor a kulturális hajótöröttek utcájában három sör után már teljesen mindegy volt, hogy a Százados úr sejahaj, az Álmodj királylány, az Egyszer megjavulok én, a Halvány őszi rózsa, a Gábor Áron rézágyúja vagy a Süss fel nap, fényes nap hangzik el. 

Elismerem, persze, hogy a Kék Duna keringő egy átlagos percében valószínűleg több érdekes zenei elem van, mint egy Dupla Kávé albumon, de lám, még több évtized elteltével sem merült feledésbe, hogy: Kék a szeme, arca csupa derű. És most képzeljétek el, ha valamilyen csoda folytán Kossuth Lajos még egyszer üzenni tudna a magyaroknak, hogy elfogyott a regimentje, szerintem, sokan repülőre ülnénk azonnal, mert senkit nem érdekelne, hogy Hej, Dunáról fúj a szél, csak a haza becsülete... De lehet, megint én vagyok nosztalgikus kedvemben így utazás előtt, mert bújdosó székely létemre sokat nézem a csillagos eget, és sírok alatta eleget...

Mikor hazamegyek, összegyűl a család, a drága jó zetelaki szilvapálinka kóstolgatása közben és a makfalvi bor előtt mindig elővesszük a repertoárt, ami, bevallom őszintén egyre jobban kopik és átalakul, de azért húzatjuk agyba-főbe, és beugrunk a nagybőgőbe. Mondom is mindig a bátyámnak és a sógoromnak, hogy jó lenne többet gyakorolni, de hát mikor? Még szerencse, hogy drága jó édesanyám, a magyar népdalok kiváló ismerője közel nyolcvanévesen is több népdalt tud, mint ahány csillag van az égen, de hát mulatni csak így érdemes, nem? Most Kolozsváron találkozom a bővebb családdal, mert lakodalom van a mi utcánkban és hivatalos vagyok oda én is. 

Szóval, valamelyik nap elgondolkodtam azon, hogy nem is annyira az erdélyi táj hiányzik, hanem az érzés, hogy otthon lenni, a családdal, barátokkal, ismerősökkel találkozni, hiszen sok, nagyon sok érzés, emlék, élethelyzet csak ott van, itt nincs. Mert Erdélyben ugye a Maros-menti fenyveserdő aljába' a juhásznak jól van dolga, van sárga csikó, és csengő is rajta, még mindig hull a szilva a fáról, búza közé száll a dalos pacsirta, utcára nyílik a kocsma ajtó, a házunk előtt kedves édesanyám ragyognak a csillagok, és még mindig szép város Kolozsvár, hol az emlékeinkben örökre minden piros-fehér-zöldben jár...

-Zsuzsa L.-

És a témához kapcsolódó videók:

Mondtam mindig a sógoromnak, hogy Youtube-sztár lesz...

Kálmán Imre: Marica Grófnő - Szép város Kolozsvár!

Dupla KáVé: Mához egy hétre már nem leszek itt