Emlékezés vesztegzár alatt

Olyan világot élünk, hogy manapság már semmi sem biztos. Elmarad sok minden, ami eddig fontos volt, ami hozzátartozott az életünkhöz. Elmaradt a gyermekeim hazautazása, elmarad a csíksomlyói búcsú, a tanítás, az istentisztelet, az olimpia, elmarad az ölelés, és még sok minden más. De van, amit semmilyen világjárvány, kormányrendelet nem tud megállítani. A tavasz, ami elhozza nem csak a kikeletet, hanem az emlékeket is. 
Március huszonnegyedike, a nap, amikor elmentél. Három éve már, hogy nagyon más lett az életem, életünk. És hiába érzem néha, hogy itt vagy velem, akkor is hiányzik amit adtam, és amit cserébe kaptam. Ezek a fájdalmas márciusi napok, amikor belevésték az urnádba és a szívünkbe, hogy: A lélek él, találkozunk! 
Hazudnak a pszichológusok, akik azt mondják, hogy napi négy ölelés kell a túléléshez. Tizenhárom napja itt vagyok ölelés nélkül és még mindig életben. Itt ülök kedvenc kutyáddal, itt ragadtunk a magányban, megjátszva, hogy minden rendben van, és remélve, hogy holnap másképp lesz. 
Képzeld, tegnap reggel ablaktakarítással kezdtem a napot, mert Julika eljött Torontóból és ablakon keresztül kommunikáltunk. Hihetetlen ugye? De ilyen napokat élünk, amikor két méter távolságra kell állnunk egymástól, hiánycikk lett a wécépapír, és nem megyünk ki az utcára felelőtlenül. De méltósággal helyt állunk, hidd el, nem panaszkodunk.
Egyik napról a másikra más dolgok lettek fontosak. Egy ismeretlen ellenséggel küzdünk ismeretlen ideig. Nem látjuk még a végét ennek az útnak. Ahogy kedvenc íród Rejtő Jenő fogalmazott: "a belépés díjtalan, a kilépés bizonytalan"-állapotban vagyunk. A könyvespolc előtt ma azon töprengtem, hogy a Vesztegzár a Grand Hotelben vagy a Száz év magányt olvassam. Szerinted melyik időszerűbb? 
De ne félts, nem vagyok egyedül. Körbenézek a házban, és itt vannak az emlékeink, itt van a szeretett kutyád, aki továbbra sem hallgat rám. A gyerekek is jól vannak, hívnak naponta, és tudom, hogy büszke vagy rájuk, és mindegy, hogy milyen idők járnak, lesznek, beszélünk rólad, gondolunk és emlékezünk rád szinte minden nap. És ez ezután is így lesz, ennek így kell lennie. 
Mióta elmentél, ezen a napon eddig mindig együtt voltunk a gyerekekkel. Most nem lehet, vesztegzár van. De megértjük, mert tudjuk, hogy a mi jövőnk, a gyermekeink és mások jövője múlik rajta. Ma még sejtelmünk sincs, hogy milyen lesz az életünk karantén után, de azt tudjuk, hogy mi emlékezni akarunk rád, szeretni akarunk téged még nagyon sokáig. 
Nyugodjál békében! 

- Zsuzsa L-

Republik: Ha még egyszer láthatnám...