Jobb adni, mint kapni?

Elmegyek az oshawai plázába, ahol a közelgő karácsony van terítéken, és minden arról szól, hogy jobb adni, mint kapni. Két Mikulással is találkozom, az egyik ferdeszemű, a másik színesbőrű. De nem illúzióromboló ez egyáltalán, és nem is kell nagy bátorság hozzá, hiszen Kanadában vagyunk. Itt minden lehetséges, még az is, hogy az egyik torontói iskolából kirúgtak egy tanárt, mert közölte a gyerekekkel, hogy a Mikulás nem létezik. A gyerek hazament, és azt mondta az apjának, hogy hazug ez a világ, mert te vagy a Mikulás, a Jézuska, de még a gólya is. Ebből akkora botrány lett, hogy az egyik tévécsatorna egy álló napig bizonygatta, hogy márpedig a szeretet mellett a Mikulás is létezik, és minden évben Lappföldről eljön Kanadába megajándékozni a jó gyerekeket. Az Európából érkezett Mikulásnak viszont ferde szeme van, de mint tudjuk kínaiak ma már mindenhol élnek, még a sivatagban is. A fekete Mikulás pedig valószínű, hogy a kéményen keresztül érkezett, amelyet évek óta nem takarítottak ki. Szóval mindent ki lehet és meg lehet magyarázni. Azonban egy dolog mégiscsak foglalkoztat, és keresem rá a magyarázatot így Mikulás, karácsony tájékán, hogy miért jobb adni, mint kapni. Hiszen adni is csak akkor tudunk, ha van amiből, legyen az szeretet, érzelem, élmény. Az adni tudással viszont kiszolgáltatottá válunk, mert, hogy tudnám önfeledten ünnepelni mások örömét, ha nem érzem a boldogságát annak, hogy kapok egy ölelést, egy szeretetteljes pillantást, egy jó szót, egy párpercnyi figyelmet. Ha a Mikulás létezik, márpedig létezik, akkor léteznie kellene működőképes, kölcsönös szeretetnek is. Csak bátorság kell hozzá.
-Zsuzsa L.-

Passenger: Can you feel the love tonight?