Téli paradicsom

Ma alig értem be munkába, jött is a hír, hogy ítéletidő lesz. Munka ide vagy oda, Kanada az az ország, ahol az emberek biztonsága mindennél fontosabb, és délben mondja a főnököm, hogy indulhatok is haza, mielőtt még ránkszakad a hó, és nem rekedek meg Torontóban. A szomszéd irodában dolgozó kolléganőm hazáig hozott, útközben szívügyekről beszélgettünk. Szóval mindenkiről mindent kitárgyaltunk volna, de a forgalom annyira jó volt még abban a kora délutáni órában, hogy maradt még pletykálnivaló az elkövetkező napokra is. Hálistennek. Mert azóta már több mint kétszáz repülőjáratot töröltek, és sokan nem jutottak haza. Nekem megint szerencsém volt.
A kutyám is meglepődött, hogy milyen hamar hazaértem. Zavarában délután követelte a vacsorát, és én persze engedtem a zsarolásnak. Szeretnék erélyesebb lenni vele, következetesebb, de azt hiszem én ezt a csatát már elvesztettem. De nem bánom, tudomásul veszem, hogy ő láncok nélkül szeret élni. Én is, más is. Nem hallgat rám, csak ha akar, de mégis fontos vagyok neki. Hiányzom, ha nem vagyok mellette, és olykor hiányzom neki akkor is, ha mellette vagyok, kéri a szeretetet, megkapja és viszonozza. Most szeretném megkötni a cipőfűzöm, de a kis orrát a kezem és a fűző közé dugja, nem enged, érzi, hogy a gondolataim nem körülötte forognak, fél, hogy megint hosszú időre magára hagyom, pedig csak a ház előtt lapátolnám a havat.
Feladom. Húzom az időt. Összeturmixolom a paradicsomot, fűszerezem, kis olivaolajjal elkeverem, és pirítóskenyérre kenem. Néhány napja Barcelónában ettem ilyent, és nem fogom, nem is akarom soha elfelejteni az ízét, illatát. Menni kellene ki a kanadai télbe, levegőhöz kellene jutni, ma annyi minden fojtogat, és a hó is ellepi a házat. Össze kellene kötni a kellemetlent a hasznossal, és abból még mindig lehetne a nap végére valami remek érzés. Végre cipőt húzok, kijutok. Lapátolom a havat és a Titanic útjában álló jéghegy jut eszembe, meg Kate Winslet, aki mínusz húsz fokos hidegben lett szerelmes. És bár tudom, hogy több mint húsz éve zokogunk a Titanicon, de máris jobb kedvem lesz a gondolattól, hogy DiCaprio túlélte, és mégsem fulladt a jeges tengerbe. Ezen felbuzdulva, szorgalmasan tolom a havat, mert túl kell élni ezt a kanadai telet is, és remélhetőleg július végén már nekünk érik a paradicsom valahol.
-Zsuzsa L.-  

Passenger | Heart's On Fire