A szeretet emléke

Egy gyerekkori emlék jár a fejemben reggel óta. Bejött a víz a házunkba, megállíthatatlan volt, könyörtelenül elöntött mindent. A hetvenes években egyetlen értékünk volt, a tévé. Édesanyám föltette a fehér-fekete televíziót a szekrény tetejére, fölcsavarta a szőnyeget, jött a szomszéd, a nyakába vett engem, egy másik a bátyámat az ölébe, és menekültünk. Imádtam az árvizet, olyankor palacsintát, pánkót, csörögét ettünk. Gyerek voltam, hatéves körüli, még igazából nem tudtam mi a különbség a rossz és a jó között, ezért, ha süteményt akartam enni, álltam az ablakban, imádkoztam, Istenem, bárcsak esne az eső, jönne a Kis-Küküllő be a házba, és mi menekülnénk nagynénémhez, aki olyan finomakat sütött, és elárasztott a szeretetével. Közben remek humora volt, akárcsak minden Marton-lánynak.

Később felnőttként, megértve mindent, csodáltam, kilenc gyerek, mostoha körülmények, és mégis több volt a vidámság, mint a panasz, több volt a szeretet, mint a harag. 
Erdélyben járva meglátogattam, és fáradtan, betegen, de olyan hálás szeretettel nézett, mosolygott rám. Ő nem olyan volt, mint sok más ember, aki a szeretet lényegét abban látja, hogy őt szeretik, és nem abban, hogy ő szeret. Sokan kérdezik, mit ér a szeretet, amely csak a léleknek válik hasznára? Pedig szeretet nélkül nincs emlék, a szeretet egy megfontolt érzés, ami vagy van, vagy nincs, nem valamiféle akarat, hanem érzelem, felelősség. Ezt is tanultam tőle, és a csöröge receptjét.

Messze élek azoktól, akik fontosak nekem, akiket szeretek, és akik viszontszeretnek, sokszor nehéz elviselni a távolságot. Ha otthon járok, sok könyvet vásárolok. A minap Müller Pétert olvastam, aki azt mondja: a szeretet olyan, mint egy rádió adó-vevő, hatalmas távolságokból is működik, ha össze vagytok hangolódva. Nemcsak veszi az adásodat, te is érzed, hogy veszi, visszajelez és válaszol.

Ezen töprengek, a szeretet lényegén, és azon, hogy ártatlan gyerekként vártam az árvizet, mert imádtam nagynéném süteményeit, a feltétel nélküli szeretetét, a humorát. Most kinyitnám az ajtót, az ajtókat, és mások ajtóit is, hadd jöjjön be a szeretet úgy, olyan erővel, ahogy ő tudott szeretni, és ahogy a Kis-Küküllő vize árasztott el kéretlenül mindent hajdanán. Ő elment, de a szeretete mindig élni fog bennünk, azokban akik ismertük, és akik továbbadjuk a tőle kapott szeretetet. Nyugodjon békében.

-Zsuzsa L.-