Azok a boldog szemetes idők...

Felhív a szomszéd pénteken, kérdi, jól vagyok, minden rendben?  Nem értem a kérdést. Azt mondja három hete nem tettem ki szemetet a ház elé, aggódik értem. Pedig olyan egyszerű ezt megmagyarázni: nem vagyok itthon, nem főzök, nincs látogatóm, nincs szemét. De jelentem azért élek, nagyon is. És nem azért élek, hogy szemeteljek. Volt idő, amikor nekünk is volt szemetünk, de akkor volt család, főztem, itt voltak a gyerekek, jöttek barátok, ismerősök. Az élet egyedül hagyott, a gyerekek kirepültek, minden megváltozott körülöttem, csak a szomszédok maradtak. Azok voltak a boldog szemetes idők, most új időszámítás van.

Erről jut eszembe, hogy Európa után múlt héten mi is állítottuk az órát. Most sötétben megyek el munkába, és sötétben jövök haza, a szomszéd pedig nyugtatót kap karácsonyra. Az óraátállítás amúgy komoly kihívás, mert annyi az óra a házamban, hogy mire mindegyiket megtalálom addigra megint kell visszaállítani őket.  Hajnalban kelek, a nappaliban kávézok, ha jobbra nézek a kanadai időt, ha balra nézek az erdélyi illetve az észak-európai időt látom. Éppen aktuális téma nálam most Spanyolország és Salvador Dalí extrém szürrealizmusa, és az jut eszembe, hogy ugyan kanadai idő szerint élek, de a szívem az európai időre dobban. Dalítól sokat lehet tanulni, főleg ami a tudat alatt van, ami ellentmondásos, ami életet teremt. És mostanában állandóan az az érzésem, hogy az élet holnap kezdődik. Az iga­zi élet.

Szóval a témánál maradva, telik az idő és gyűl a szemét. Most nekem is lesz, mert hétvégén kipakoltam a hűtőm, és ugye minden élelmiszernek van szavatossági ideje. Megvásárolok valamit, de  ez a szemét idő közben olvad, folyik, csorog, akár Dalí festményén az órák. Lehet azt mondani, hogy az idő az ember ellensége? De hát az alkohol is az, ám ha az ellenség elől megfutamodsz, akkor gyáva vagy. Ha mégsem, akkor kérhetsz születésnapodra agysejtet ajándékba.

És még egy szürreális gondolat. A digitális karórám extrém módon tudja milyen a hangulatom, amit néha én sem tudok. De olyankor ránézek az órámra, ami mindig a retinámhoz igazítja, hogy milyen színű legyen a számlapja. Elég gyakran sárga, olyankor a hasmenés illetve a fertőző hepatitisz jut eszembe, és az, hogy talán jó lenne elmenni egy májvizsgálatra. Pénteken zöldet mutatott, és gyorsan kinéztem az ablakon, mert azt hittem jön a tavasz. A vörösnél megnézem a romániai híreket, mert attól tartok, hogy a kommunizmus mégsem halt meg Ceausescuval együtt. Volt már szürkés színe is, és kinyitottam a hűtőmet, hogy ugyan mi rohadt, penészedett meg benne. Ha barnára változik, arra gondolok, hogy a kutyám nem vár meg, és takaríthatom a szőnyeget.  A múltkorjában egy szívverésnyi ideig rózsaszínre váltott. Tegnap narancssárga volt, és megint Salvador Dalí jutott eszembe, és az, hogy Katalóniában milyen lesz a narancslé íze januárban...

-Zsuzsa L.-

Salvador Dalí: Az emlékezet állandósága (1931)